Seattle-ben a szurkolók dönthettek a vezetőedző sorsáról

2012.12.22. 16:18
Demokratikus alapokra helyezték a menedzseri pozíció eldöntését az MLS-ben szereplő Seattle Sounders klubcsapatánál, ahol a bérlettel rendelkező drukkerek szavazhatták meg, négy szezon után is a jelenlegi vezetőedző, Adrian Hanauer maradjon-e a kispadon.

Hanauer, aki az edzősködés mellett a Sounders társtulajdonosa is egyben, már akkor megígérte a a szurkolóknak, hogy ők dönthetnek majd a sorsáról, mikor négy évvel ezelőtt leült a kispadra.

Hanauer elégedett, ahogy a szurkolók is (Fotó: soundersfc.com)
Hanauer elégedett, ahogy a szurkolók is (Fotó: soundersfc.com)

A bérletesek éltek is a lehetőséggel, és egyhangúlag hozták érvényre az akaratukat: a voksolók 96 százaléka döntött úgy, hogy szívesen látná a jövőben is a jelenlegi mestert a csapat élén, annak ellenére, hogy az elmúlt négy szezonban a Seattle – bár mindig szerepelt a rájátszásban – egyszer sem jutott az elődöntőnél messzebb.

„Az első naptól kezdve a szurkolókkal szoros együttműködésben irányítjuk a klubot, és döntünk a fontos kérdésekben" – nyilatkozta Hanauer, aki a Barcelona elnökválasztási modelljéről mintázta a klub működési filozófiáját, és az elmúlt négy szezonban három alkalommal is a magasba emelhette a nemzeti kupának megfelelő US Open Cup trófeáját.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
55 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
3 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35