Durant: Nem perelhetnek azért, amit nem is tettem!

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 14:40
null
Durant a bíróságon aligha fog majd padlót (Fotó: Action Images)
Kevin Durant a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb tehetsége. A 2010-ben az Egyesült Államokkal világbajnokságot (ennek speciel a legjobb játékosává is megválasztották), idén Londonban olimpiát nyerő klasszis 2008-ban az év újonca volt, 2010 óta sorozatban háromszor lett az alapszakasz pontkirálya, ugyanannyi alkalommal választották be az All-Star-gálára, és mindemellett együttesét, az Oklahoma Cityt bajnoki nagydöntőig vezette.


Vitathatatlanul napjaink egyik legjobb játékosának most azonban nem a parketten, hanem a bíróságon kell megküzdenie az akadályokkal.

Történt ugyanis, hogy a valamivel kevésbé ismert gitáros/színész Mark Durante beperelte őt, mondván, a kosaras klasszis „lenyúlta” az ő általa már sokkal régebb óta megalkotott, levédetett „Durantula” becenevet.

A kosaras azonban elmondása szerint soha nem nevezte így magát, csak a média és a szurkolói aggatták rá, és ő (ellentétben a gitárossal) soha nem használta kereskedelmi céllal, így szerinte a per szerinte értelmetlen.

Durant szerint soha, senki nem keverné össze Durantével, és azt akarja, hogy az egész eljárást szüntessék be, a jogi procedúra költségeit pedig tereljék a művészre.
Legfrissebb hírek

NBA: Morant visszatért; Durant feljebb lépett az örökranglistán

Amerikai sportok
2026.01.19. 08:43

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
2025.12.28. 08:34

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

Amerikai sportok
2025.06.22. 19:06

Kevin Durant 42 pontot szórt, a Suns meglepően simán verte a bajnokesélyes Cavalierst

Amerikai sportok
2025.03.22. 09:46

NBA: Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert a Raptors ellen

Amerikai sportok
2024.11.05. 07:19

A megfékezhetetlen pontszerzőgép, az olimpia egyik sztárja: Kevin Durant

Képes Sport
2024.09.25. 12:22
Ezek is érdekelhetik