Válni akar Kobe Bryant felesége

Vágólapra másolva!
2011.12.17. 15:08
null
Itt még minden rendben volt... (Fotó:ActionImages)
Kobe Bryantnek, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárjának felesége válni akar, s pénteken be is nyújtotta a hivatalos papírokat az illetékes bírósághoz.

Vanessa Bryant, aki kitartott férje mellett 2003-ban, mikor szexuális zaklatással vádolták, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva szeretné felbontani házasságukat. A papírokat ő már december 1-én aláírta, míg a Los Angeles Lakers játékosa december 7-én tette meg ugyanezt.

A felek egyaránt közös felügyeletet kértek két lányuk felett, s Vanessa Bryant feleségtartásra is igényt tart. A család szóvivője pénteken jelezte, hogy a pár azt szeretné, ha senki sem zaklatná őket az elkövetkezendő időszakban, s a válásukat abszolút magánügyként kezelik, nem szeretnék a részleteket nyilvánosságra hozni.

Az ötszörös NBA-bajnok Bryant 1999-ben ismerte feleségét, akit 2001 áprilisában vette el. A Lakers 33 éves sztárja magánélete mellett a csapatánál is problémákkal küzd: az utóbbi időben többször is élesen kritizálta az együttes elöljáróit, amiért egyik legjobbjukat, Lamar Odomot elengedték a címvédő Dallas Maverickshez, új, komoly erősítést jelentő kosaras viszont nem érkezett a gárdához.

Az NBA alapszakasza december 25-én veszi kezdetét.

MTI

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik