Tervezze meg a Manchester United Amerikában viselt mezét!

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 22:16
null
Lehet nekik tervezni, mert nem ebben fognak játszani (Fotó: mufc.com)
A Formula–1-es McLaren-Mercedes csapat után ezúttal a Manchester United adja meg a lehetőséget a szurkolóknak, hogy megtervezzék a játékosok által viselt mezt. A győztes egy dedikált példányt kap a saját termékéből.

Az angol bajnokcsapat és Bajnokok Ligája-döntős Manchester United júliusban az Egyesült Államokban túrázik: július 13-án Bostonban, 20-án Seattle-ben, 23-án Chicagóban, 27-én New Jersey-ben küzd meg a helyi profiligás csapattal, a New England Revolutinnel, a Seattle Soundersszel, a Chicago Fire-rel és a Red Bull New Yorkkal. A hab a tortán a Barcelona elleni „BL-visszavágó" lesz Washingtonban. Ezeken a meccseken Wayne Rooney és társai azt a mezt viselhetik, amelyik megnyeri a klub által kiírt divattervező-versenyt.

A klub június 13-ig várja a pályázatokat, melyek közül a három legjobbat a Facebookon fogja megversenyezteti az MU. A legtöbb 'Like"-ot begyűjtő darab pedig hivatalos mez lesz a fenti két mérkőzésen, sőt a szurkolók is megvásárolhatják. A győztes tervező pedig egy dedikált darabbal gazdagodik saját termékéből.

Részletek a klub honlapján!

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44
Ezek is érdekelhetik