Szerződésbontás verőlegényekkel

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 21:02
null
Neki nincsenek befolyásos brátai - Nikola Nikezics (Fotó: Infoceane.com)
Nem viccel az orosz élvonalban újonc Kuban Krasznodar tulajdonosa: ha egy játékos nem akar vele szerződést bontani, addig ütteti, amíg jobb belátásra nem tér. Oroszország 2011.

Kellemetlen élményekkel távozott, és korántsem önszántából a Kuban Krasznodartól a csapat montenegrói jáétkosa, Nikola Nikezics. A 29 éves támadó a másodosztályt fölényesen nyerő csapat 38 bajnoki mérkőzéséből csak hetet hagyott ki, igaz, csupán négy gólt lőtt. Talán ezért érezte úgy a klub tulajdonosa, Alexander Tkacsev (aki nem mellékesen a Krasznodari Körzet kormányzója is), hogy a feljutás utáni erősítések után már nincs szüksége Nikezicsre, akinek 2012-ben járt volna le a szerződése.

Csakhogy a montenegrói jól érezte magát Krasznodarban, és nemet mondott eladásának tervére. A tulajdonos még egy darabig kérlelte, majd találkozóra hívta a csapat edzőbázisára.

Itt újfent elé tette a szerződésbontáshoz szükséges papírokat, mire a bátorszívű Nikezics ismét nemet mondott. Tkacsev ekkor behívott két jól megtermett verőlegényt, akik, Nikezics elmondása szerint, legalább húsz percig puhították a játékost, mire az meggondolta magát, és mindent aláírt.

A játékos már közölte, nem hagyja annyiban a dolgot.

„Az európai és a nemzetközi szövetséghez fordulok, hogy vizsgálják ki az ügyemet, mert nem bízom az orosz hatóságok pártatlanságában."

A krasznodari klub vezetői azonban, érthetően okokból, cáfolják, hogy megtörténtek volna a Nikezic által elmondottak, szerintük az egész sztori hazugság. „Az egyedüli információink a sajtóból származnak, máshonnan egyelőre nem erősítette meg senki – mondta Sergej Cseban, az orosz futball-liga ügyvezető igazgatója. A Kuban a liga tagja, mi pedig tiszteljük annyira, hogy meghallgatjuk az álláspontját."

Érdekes azonban, hogy az Oroszországban játszó futballistákat tömörítő szervezet általános igazgatója, Alexander Zotov már nem olyan jóhiszemű, mint a liga.

„Nikezicsnek mindenhogy jogi segítséget kell érnie, és azt javasoljuk, hogy forduljon a rendőrséghez. Ha valóban megtörténtek az általa elmondottak, akkor a bűnösöknek többé nincs helyük az orosz futballban."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik