B. G. 2011.05.06 08:55 Frissítve: 2014.07.29 01:36

BL-siker rossz gazdával? Harmadosztály!

Nemzetközi porondra kijutó, ám ott rövid sikerkorszak után megkapaszkodni képtelen csapatra láttunk már példát nem egyet, akár még idehaza is. Olyasmire azonban, ami a Leeds Uniteddel történt az elmúlt évtizedben, nemigen: a patinás klub néhány esztendővel azt követően, hogy elvileg Európa négy legjobb együttese közé tartozott, már a harmadosztályban találta magát, ami még akkor is kínos, ha az angol League One sok más országban elmenne élvonalnak is. És mindez nem valamilyen adminisztratív döntés, kizárás vagy pontlevonás következménye, hanem főképp az elbaltázott gazdálkodásé.

A Leeds játékosai a harmadosztályú száműzetés végét ünneplik (Fotó: archív)

 

Szinte példátlan, ami a Leeds Uniteddel történt az utóbbi évtizedben. Az angol gárda a fénykorát a hatvanas-hetvenes években élte: 1968 és 1975 között kétszer bajnok, egy-egy alkalommal FA-kupa-, Ligakupa- és Szuperkupa- (Charity Shield-) győztes volt, továbbá kétszer a VVK (az UEFA-kupa elődje) legjobbja, valamint egyszer-egyszer BEK- és KEK-döntős.

Aztán a nagy pénzügyi árrobbanás (azaz a futball globális csúcsüzletté válása, a mezőny végzetes szétszakadása) hajnalán is megvillant – 1992-ben Eric Cantona zsenialitására építve harmadszor is bajnok lett (megtoldva egy újabb Szuperkupával) –, majd az ezredforduló ismét felvirágzást hozott, még ha címeket akkor már nem is nyert a megerősödő topklubok árnyékában.

Az 1998 és 2002 közötti öt idény során tudniillik sorrendben ötödik, negyedik, harmadik, negyedik, végül ötödik helyen zárt, de e szabályszerű teljesítménygörbe vége annál is nagyobb tragédiát jelentett, mint amennyit elsőre gondolna az ember, vagyis hogy nem sikerült megtapadni a Premier League dobogóján. A folyamat vége ugyanis két kiesés lett: előbb a másod-, majd hamarosan már a harmadosztályba...

A Leedsnél bekövetkezett visszaesés, azaz hogy a klub sosem látott mélységekbe szánkázott alá, éppen a jó szereplés következménye. Az ellentmondás csak látszólagos. A csapat 1999-ben ugye negyedik lett a bajnokságban, és bár egyetlen hellyel maradt le a BL-részvételről, ez akkor nem kudarcnak, hanem lehetőségnek számított, hiszen a United így elindulhatott az UEFA-kupában – ahol aztán az elődöntőig jutott (ott a Galatasaraytól kapott ki).

A következő szezonban pedig már a Bajnokok Ligájában vitézkedett, köszönhetően a PL-bronzéremnek, és a legrangosabb európai kupasorozatban is a legjobb négy közé került az ír David O'Leary által irányított alakulat. A Valencia ellen elveszített elődöntő után azonban a társaság az angol élvonalban lemaradt a BL-t érő újabb harmadik pozícióról, és sokak szerint ekkor kezdődött a zuhanórepülés, mivel Peter Ridsdale elnöknek „elszállt az agya". A Leeds 1997 és 2003 között regnáló urát oly mértékben meglegyintette az európai topversengés szele és csillogása, hogy esztelen és koncepció nélküli költekezésbe kezdett.

Az 1919-ben alapított klub első embere annyira belelkesedett, hogy hitelek tömkelegét – egyes becslések szerint 60 millió fontot – vett fel a játékoskeret megerősítése és az általa remélt állandó Bajnokok Ligája-szereplés, valamint az ebből származó busás jövedelem elérése érdekében.

A terv dugába dőlt: 2001-et követően 2002-ben sem sikerült eléggé elöl végeznie a Premiershipben a csapatnak, amely négy esztendőn belül harmadszor is egyetlen hellyel csúszott le a BL-indulásról. Így aztán az európai szövetségtől (UEFA) várt és előre betervezett bevételek is elmaradtak, miközben a tehetős klubok által csábítgatott, ám végül jó pénzért maradó futballisták rengeteget kerestek – a pénztartalékokat egyre csak apasztva.

Az egyesületért aggódó szurkolók 2002 nyarán tomboltak, de nem a szép gólok miatt, hanem dühükben, akkor ugyanis az egyik közönségkedvencet, Rio Ferdinandot 30 millió fontért eladták a Manchester Unitednek. A kiváló védő elengedését nehezményező O'Learynek az állásába került a különvéleménye.

Csakhogy a tekintélyes bevétel sem segített a lejtőn lefelé száguldó egyesületen, amely az új labdarúgók igazolásából és a régiek eladásából rendre rosszul jött ki. Csupán egy példát említünk: a Leeds Robbie Fowlert 2001-ben 11 millió fontért vette meg a Liverpooltól, majd 2003 januárjában hatmillióért adta el a Manchester Citynek.

Az ekkorra már teljesen eladósodó klubból menekült, aki csak tudott, így egy átmenetet jelentő közepes szezon után legközelebb (2004-ben) szinte már törvényszerű volt a búcsú az élvonalból. A megmentő 2005 elején érkezett Ken Bates személyében, aki 10 millió fontért megvásárolta a csőd szélén egyensúlyozó egylet részvényeinek felét.

A Chelsea-t Roman Abramovics érkezése előtt 22 évig irányító 75 esztendős üzletember arra persze valószínűleg nem gondolt, hogy együttese háromévi vergődés végén 2007. május 6-án a másodosztályból is kizuhan... Ebben nyilván szerepe volt, hogy az adósságok miatt 10 pontot levontak tőlük – de ez legfeljebb közvetve hatott, mert a büntetés nélkül is kiesett volna a csapat, csak éppen nem utolsó helyezettként...

„Gyalázatos, ahogyan idáig eljutott ez a patinás egyesület, ám a múltja és a szurkolók kitartása alapján van visszaút, még az élvonalba is" – mondta a harmadosztályba fennállása során először kényszerülő alaklulattal kapcsolatban Mark Viduka, az akkortájt a Middlesbrough-ban légióskodó ausztrál csatár, aki 2000-től négy éven át volt meghatározó gólvágója a Unitednek.

Újabb három esztendő kellett, mire a LUFC visszakapaszkodott a Championshipbe, sőt ott az idén hajszál híján rögtön az osztályozós zónába is befért, mi több, egészen minimális matematikai esélye még most is van arra, hogy az utolsó körben beférjen az első hatba, a Nottinghamet kiszorítva onnan. A még nála is fényesebb múltú Forest egyébként maga is épp a harmadik vonalbeli pokoljárás után igyekszik visszajutni a csúcsligába...

A Leeds hívei előtt egyébként egy másik jó példa is lebeghet: az 1996-ban még élvonalbeli Manchester City két idénnyel később már a First Divisionből is alább hanyatlott, ám ez „észhez térítette", mert 2000 őszén ismét a legfelső szinten kezdhetett új életet – magyarán a lehető leggyorsabban két osztállyal feljebb lépett. Azóta nem csak hogy tagja a PL-mezőnynek, de a tavalyi ötödik helye után idén már szinte bizonyosan az első négy között, tehát BL-indulást érő pozícióban végez, egyetlen lépésre a kontinentális „húsosfazéktól".

A nagy különbség azonban nem a feléledés tempójában van: a City legfrissebb sikereinek már arab olajdollárok biztosítanak optimális hátteret. A két csapat hajdani fénykorával ellentétben (a KEK-et 1970-ben megnyerő manchesteriek ugyancsak mintegy négy évtizeddel ezelőtt voltak a csúcson) manapság már nem elég az elszántság, illetve a kiváló szakmai munka és játékosanyag – csakis és kizárólag irdatlan pénzek birtokában van esély tartósan a szűk elitben maradni.

VISSZAJUTÁS A CHAMPIONSHIPBE (2010)