Ski To Die: tinibűnöző, hős, drámák, kóma

Az 1984-es téli szezon előtt soha egyesült államokbeli versenyző nem nyert lesiklásban világkupafutamot, ötkarikás játékokon pedig egyetlen alpesi számban sem szerzett aranyérmet. Ha egy évvel a szarajevói olimpia előtt megkérdeznek bárkit is, aligha tippelte volna, hogy éppen William Dean Johnsonnak sikerül majd az áttörés. No de Amerikában odavannak a meseszerű (karrier)történetekért, és hősünk ki is elégítette a sportbarátok vágyait.

Pedig nem így indult. A nehéz gyerekként számon tartott Bill azért kezdett síelni az oregoni hegyekben, hogy levezesse felesleges energiáit. Mégis túl sok maradt neki, mert összeütközésbe került a törvénnyel (autólopások meg egyebek...), és 17 évesen a következő „vádalkut" kínálták fel a fiatalkorúnak: hat hónap börtön, vagy beiskolázás (és nyilván szorgalmas munka) Washington állam egyik síakadémiáján. Naná, hogy az utóbbit választotta.

A tehetsége – és a merészsége – megvolt a száguldáshoz, így lesiklóként bekerült hazája válogatottjába. 1983-ban mutatkozott be a vk-ban, és egy hatodik helyig jutott az ausztriai St. Antonban. A következő idény fő sztárjaként azonban már az addig alig ismert 24 éves fiatalembert ünnepelték.

Semmilyen eredménye nem utalt ugyanis arra, hogy 1984 januárjában éppen ő törje meg az európaiak lesikló-hegemóniáját a legendás wengeni Lauberhornon. Svájci sikere, mint fentebb már jeleztük, statisztikai áttörésnek számított, ahogy egy hónappal később az ötkarikás szereplése is. Ám boszniai (illetve korhűen: jugoszláviai) diadala ezen felül stílusában is megfelelt a nagy szavakat és címlapsztorikat kedvelő tengerentúli ízlésnek.

Johnsonnak olyan jól ment az edzés, hogy – a magyar származású NFL-sztárt, Joe Namathet, és főleg a profi boksz királyát, Muhammad Alit idéző módon – vetélytársait bosszantva már a verseny előtt közölte: ő fogja megnyerni a legklasszikusabb alpesi számot a Bjelasnica lejtőin. És így is tett, 27 századdal előzte meg a svájci Peter Müllert.

Valódi villámsiker volt az övé, amit még jobban kiemelt, hogy az évad hátralévő részében újabb két lesiklóviadalon győzött (egyaránt az Atlanti-óceán túlpartján: a coloradói Aspenben és a kanadai Whistlerben), majd soha még csak az első hatba sem került újra. Igaz, a következő két szezon után – részben térd- és hátsérülései miatt – nem is próbálkozott a vk-ban...

1984-ben viszont abszolút a csúcson volt – ki tudhatta előre, hogy a calgary játékok előtt már esélye sem lesz bekerülni az Egyesült Államok csapatába. 1985-ben tévéfilm is készült az életéről Going for the Gold: The Bill Johnson Story címmel; a főszerepet a Vészhelyzet Green doktoraként később világhírre szert tevő Anthony Edwards játszotta.

Johnson megházasodott, amiből két fia van: Tyler és Nick. Született egy harmadik is, ám ő 1992-ben, 13 hónaposan belefulladt egy kádnyi forró fürdővízbe. Édesapja 2000-ben a maradék családját is elvesztette, mivel 40 évesen elvált, ráadásul – nyilván az előbbivel is összefüggésben – csődbe ment, s a lakóautójában kényszerült kialakítani új otthonát.

Ekkor érezte úgy, hogy azzal tudna talpra állni, ha beválogatják a 2002-es Salt Lake City-i olimpiára készülő amerikai keretbe. Újrakezdte az edzéseket, és így érkeztünk el 2001. március 22-höz, amikor az országos bajnokság egyik előversenyén nagy sebességnél bukott és esése közben fejjel átszakított két védőkerítést is.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba, mert bár csak könnyebb sérüléseket szenvedett a karján és a lábán – valamint csaknem teljesen átharapta a nyelvét –, négyórás agyműtétet is végre kellett rajta hajtani. Az első jelentések szerint továbbra is válságos volt a helyzet, és valóban, végül három hétig kómában feküdt.

Noha beszédkészsége és memóriája is javult azóta, maradandó agykárosodásából kifolyólag az immár 50 esztendős egykori sportember felügyeletre és gondoskodásra szorul. Jelenleg gyermekkorának színhelyén, az édesanyjával lakik. Bill Johnson végül is hű maradt ahhoz a bevallott – s félelmet nem ismerően vakmerő – hozzáállásához (életfilozófiájához?), amit személyes mottójaként a karjára is rátetováltatott: Ski To Die, azaz (hozzávetőlegesen) „Sí mindhalálig".