Real Madrid: megegyeztek a csatárról, 60 millió euróért érkezik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 10:31
null
Luka Jovics a Chelsea kapuját is bevette az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésén (Fotó: AFP)
A spanyol As beszámolója szerint a Real Madrid megegyezett az Eintracht Frankfurttal Luka Jovics klubváltásáról: a királyi gárda 60 millió eurót fizet a szerb támadóért, aki hat évre ír alá új klubjához.

 

A még mindig csak 21 éves támadót az elmúlt hónapokban a Barcelonával, a Real Madriddal és a Bayern Münchennel is összeboronálták, ám az elmúlt hetekben már arról szóltak a hírek, hogy a madridiak lesznek a befutók – és nagyon úgy néz ki, hogy így is lesz.

Az As úgy tudja, a német együttes 48 millió eurót kap a vételárból, a maradék 12 millió a Benficáé lesz, amely korábban belefoglalt egy olyan opciót a szerződésbe, hogy bármilyen jövőbeli átigazolás díj 20 százaléka őt illeti meg. A Marca megegyezésről még nem ír, a játékos lehetséges Madridba igazolásával kapcsolatban azonban megjegyzi, hogy a Frankfurt Mariano Díazt is szeretné belefoglalni az üzletbe. A dominikai válogatott futballista tavaly nyáron tért vissza a Lyontól, ám nem sikerült alapemberré válnia, Zinédine Zidane második regnálása alatt csupán egyetlen mérkőzésen volt kezdő, de Julen Lopetegui és Santiago Solari sem adott neki sokkal több lehetőséget.

Luka Jovics a jelenlegi idényben 44 tétmérkőzésen 26 gólt szerzett, emellett hét gólpasszt is adott az Európa-liga-elődöntős, a német Bundesligában 4. helyen álló – így jelen állás szerint a következő évadban Bajnokok Ligája-induló – Frankfurtban.

Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
8 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik