B. J.
2023.09.29 22:55 Frissítve: 2023.09.30 11:59

La Liga: Sergio Ramos öngólja döntött, nyert a Barcelona

A spanyol La Liga 8. fordulójában az FC Barcelona hazai pályán Sergio Ramos öngóljával 1–0-ra legyőzte a Sevillát, és ezzel a tabella élére ugrott. A második helyen álló Girona szombaton a dobogó harmadik helyét elfoglaló Real Madridot fogadja.

Védősors (Fotó: AFP)


SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
FC Barcelona–Sevilla 1–0 (Sergio Ramos 76. – öngól)

A Ter Stegen – Cancelo, Christensen, Koundé, A. Balde – Raphinha, Gavi, Gündogan – Yamal, Lewandowski, Joao Félix kezdővel fogadta az FC Barcelona a Sevillát az Olimpiai Stadionban. A javuló formában lévő vendégeknél játszott Sergio Ramos, a volt újpesti Marko Dmitrovics kispadozott – az első veszélyes lövés pedig Ivan Rakitic nevéhez fűződött, aki anno 310 mérkőzést játszott a Barca mezében.

Ramos és Yamal első találkozása

Fotó: AFP

A másik oldalon Joao Félix lövését nem a kapus, hanem a léc hárította, Raphinhát pedig gólhelyzetben szerelte Adria Pedrosa, Ocampos közeli lövését Gavi testtel blokkolta a bal sarok előtt.

 

Nyomott, nyomott a hazai csapat, de fegyelmezetten, olykor hősiesen védekeztek a sevillaiak, Gavi fejesénél szerencséjük is volt, a labda elkerülte a kapujukat – az előző 40, a katalánok elleni mérkőzésükön csak kétszer úszták meg kapott gól nélkül.

És most sem sikerült, Sergio Ramos egy peches mozdulata azt jelentette, hogy ha nagy nehezen is, de megszerezte mind a három pontot a Barcelona.

Ez volt Ramos 48. mérkőzése a Barca ellen, és első öngólja a katalánok ellen, előző 509 spanyol bajnokiján csak két öngólt vétett, mindkettőt a Sevilla ellen.

Yamalnak pedig be kell találnia a következő, a Granada elleni bajnokin, ha meg szeretné dönteni a La Ligában 2012-ben 16 évesen és 98 naposan betaláló Fabrice Olinga korrekordját.

AZ ÁLLÁS 
  1. FC Barcelona 8 6 2 19–  8 +11  20
  2. Girona 7 6 1 18–  8 +10  19
  3. Real Madrid 7 6 1 13–  6   +7  18
  4. Athletic Bilbao 7 4 2 1 13–  6   +7  14
  5. Atlético Madrid 6 4 1 1 15–  5 +10  13
  6. Real Sociedad 7 3 3 1 13–10   +3  12
  7. Rayo Vallecano 7 3 2 2   7–  9   –2  11
  8. Valencia 7 3 1 3   9–  7   +2  10
  9. Cádiz 7 2 3 2   6–  8   –2    9
10. Betis 7 2 3 2   7–12   –5    9
11. Getafe 7 2 2 3 10–13   –3    8
12. Sevilla 7 2 1 4 11–10   +1    7
13. Villarreal 7 2 1 4 10–13   –3    7
14. Osasuna 7 2 1 4  7–10   –3    7
15. Alaves 7 2 1 4   6–10   –4    7
16. Mallorca 7 1 3 3   9–12   –3    6
17. Celta Vigo 7 1 2 4   7–11   –4    5
18. Las Palmas 7 1 2 4   2–  6   –4    5
19. Granada 7 1 1 5 10–18   –8    4
20. Almeria 7 2 5   8–18 –10    2

 

 

2023.12.03 20:31:18

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Tovább nyúlik az Atlético barcelonai nyeretlenségi sorozata, a Barcelona zárkózott az élen állókhoz.

2023.11.11 20:22:54

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Rodrygo csúcsformában játszott, de a mérkőzés és az egész bajnokság egyik legkülönlegesebb gólját Vinícius Júnior szerezte.

2023.11.09 17:14:40

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Diego Simeonét nem egyszerű győzni akarás jellemezte, illetve jellemzi most is, hanem egy azzal határos, beteges kényszer. Olyan ember, akit a saját tábora imád, a riválisokban viszont zsigeri gyűlöletet ébreszt. A sajátjai szemében elkötelezett, bátor és hős, a riválisokéban túlbuzgó, mocskos és kegyetlen, aki, ha kell, szemet szúr ki, vagy övön aluli ütést visz be, ha a bíró nem figyel oda.

2023.11.06 16:13:38

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az előző idényben a spanyol élvonal legjobbjának választották, és az őszt is kirobbanó formában kezdte.

2023.11.03 22:06:12

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu