B. A.
M. B.
2023.09.23 18:20 Frissítve: 2023.09.23 20:53

La Liga: nyolcgólos meccsen nyert a Girona, iksz az Osasuna–Sevillán

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 6. fordulójában a Mallorca ugyan vezetést szerzett, a Girona fordított és 5–3-as győzelmet aratott. Így a Girona a tabella élére ugrott, igaz, az FC Barcelona és a Real Madrid csak később játszik.

Nagyszerű játékkal, simán nyert a Girona (Fotó: Getty Images)

 

A bajnokságban öt mérkőzés után veretlen Girona a csupán egy győzelmet arató Mallorcát fogadta. A vezetést Vedat Muriqi tizenegyesből szerzett góljával a vendégek szerezték meg már a 4. percben.

Nem sokáig örülhettek a mallorcaiak, ugyanis még az első félidőben bő tíz percen belül hármat rúgott a Girona. Előbb David López volt eredményes Daley Blind passzából, majd Artem Dovbik talált be tizenegyesből, végül egy remek bal oldali támadás után Sávio passzát Iván Martín váltotta gólra. A félidő vége előtt megrúgta negyedik gólját a katalán csapat: Yangel Herrera távoli lövése után védhetetlenül zúdult a labda a bal alsó sarokba.

A második félidőben sem lassítottak a hazaiak és Sávio a korábbi gólpassza után, ezúttal gólszerzőként vette ki a részét a Girona ötödik góljából. A hajrára a vendégekhez beállt Abdón Prats, aki a kétszer is betalált beállítva az 5–3-as végeredményt.

A Girona sorozatbeli ötödik győzelmét aratta, és ezzel a tabella élére ugrott, igaz a Real Madrid és az FC Barcelona is egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

 

A játéknap második meccsén az Osasuna gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával – a pamplonai együttes valamivel jobban játszott ellenfelénél, de be kellett érnie egy ponttal.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
SZOMBAT

Girona–Mallorca 5–3 (David López 26., Dovbik 33. – 11-esből, Iván Martín 37., Y. Herrera 45., Sávio 57., ill. Muriqi 4.– 11-esből, Abdón Prats 89., 90+5.)
Osasuna–Sevilla 0–0
Barcelona–Celta Vigo 3–2 (Lewandowski 81., 85., Joao Cancelo 89.)

KÉSŐBB
21.00: Almería–Valencia (Tv: Spíler2)

VASÁRNAP
14.00: 
Real Sociedad–Getafe (Tv: Spíler2)
16.15: Rayo Vallecano–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Real Betis–Cádiz (Tv: Spíler2)
18.30: Las Palmas–Granada
21.00: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Deportivo Alavés–Athletic Bilbao 0–2 (I. Williams 18., Oihan Sancet 76.)

Az állás
1. Barcelona 6 5 1 16–6 +10  16
2. Girona 6 5 1 16–7 +9  16
3. Real Madrid 5 5 10–3 +7  15
4. Athletic Bilbao 6 4 1 1 11–4 +7  13
5. Valencia 5 3 2 7–4 +3  9
6. Rayo Vallecano 5 3 2 6–8 –2  9
7. Atlético Madrid 4 2 1 1 10–4 +6  7
8. Osasuna 6 2 1 3 7–8 –1  7
9. Getafe 5 2 1 2 5–7 –2  7
9. Cádiz 5 2 1 2 5–7 –2  7
11. Betis 5 2 1 2 5–10 –5  7
12. Real Sociedad 5 1 3 1 8–7 +1  6
13. Villarreal 5 2 3 8–10 –2  6
14. Alaves 6 2 4 5–9 –4  6
15. Mallorca 6 1 2 3 7–10 –3  5
16. Sevilla 5 1 1 3 6–8 –2  4
17. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4  4
18. Granada 5 1 4 9–16 –7  3
19. Las Palmas 5 2 3 1–4 –3  2
20. Almeria 5 1 4 5–11 –6  1
2023.12.03 20:31:18

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Tovább nyúlik az Atlético barcelonai nyeretlenségi sorozata, a Barcelona zárkózott az élen állókhoz.

2023.11.11 20:22:54

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Rodrygo csúcsformában játszott, de a mérkőzés és az egész bajnokság egyik legkülönlegesebb gólját Vinícius Júnior szerezte.

2023.11.09 17:14:40

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Diego Simeonét nem egyszerű győzni akarás jellemezte, illetve jellemzi most is, hanem egy azzal határos, beteges kényszer. Olyan ember, akit a saját tábora imád, a riválisokban viszont zsigeri gyűlöletet ébreszt. A sajátjai szemében elkötelezett, bátor és hős, a riválisokéban túlbuzgó, mocskos és kegyetlen, aki, ha kell, szemet szúr ki, vagy övön aluli ütést visz be, ha a bíró nem figyel oda.

2023.11.06 16:13:38

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az előző idényben a spanyol élvonal legjobbjának választották, és az őszt is kirobbanó formában kezdte.

2023.11.03 22:06:12

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu