La Liga: „Nem mondasz nemet a Barcának” – bemutatták Depayt

CS. M.CS. M.
2021.07.22. 20:43
null
Memphis Depayt bemutatták Barcelonában (Fotó: FC Barcelona)
Mint ismert, a La Ligában szereplő FC Barcelona június 19-én, a labdarúgó Európa-bajnokság alatt szerződtette a holland válogatott kiválóságát, Memphis Depayt. A hivatalos bemutatásra csak csütörtökön került sor, a 27 éves támadó pedig először adott interjút a klubnak.

 

Memphis Depay szerződtetését június 19-én jelentette be a Barcelona, a bemutatásra pedig csütörtökön került sor. A klub saját Twitter-oldalán több videót és képet is közölt az eseményről.

„Hosszú ideje szó volt már erről az átigazolásról, örülök, hogy végre összejött. Már itt vagyok, és csak ez számít. Egy olyan klub játékosa lehetek, amely az egész világon meghatározó, a játékosait, vezetőit, szurkolóit mindenki ismeri. Követem az álmaimat, amihez az is hozzátartozik, hogy ebben a fantasztikus stadionban játsszak, szurkolók előtt. Nem volt bennem kétség az átigazolást illetően, amikor a Barcelona hív, akkor nem mondasz nemet” – mondta a bemutatásakor Depay.

Természetesen Lionel Messi is szóba került az interjú során: „Ő egy legenda, a legjobb játékos a világon. Mindenki egy ilyen játékossal szeretne egy csapatban játszani, nem is kérdés” – mondta.

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
9 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
17 órája

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41