La Liga: megvesztegetéssel vádolják a Barcelonát – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.09.28. 11:58
null
A bíróság vádat emelt a Barcelona ellen (Fotó: Getty Images)
Vádat emelt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt FC Barcelona, a katalán klub két egykori elnöke, Josep María Bartomeu és Sandro Rosell, illetve a Katalán Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságának korábbi alelnöke, José María Enríquez Negreira, valamint annak fia ellen a barcelonai 1. számú vizsgálóbíróság – írja az El Debate, amelyet a Marca is szemlézett.

A lap birtokába jutott dokumentumok szerint az üggyel foglalkozó Joaquín Aguirre bíró döntése szerint a katalán futballklub által Negreirának kifizetett 7.5 millió euró bűnténynek számít, és a vádban emlegetett „megvesztegetés” súlyosabb bűncselekmény, mint az eredeti „korrupció”. A bíró szerint az éveken át tartó kifizetések azért számítanak bűncselekménynek, mivel Negreira hatalmi pozícióban levő köztisztviselőként fogadta el a pénzt, függetlenül attól, hogy mindez képes-e bizonyítani a spanyol játékvezetésben elburjánzó rendszerszintű korrupcióval kapcsolatos vádakat. A spanyol sajtó mindemellett megjegyzi, hogy egyelőre nem kell letartóztatásokra számítani az ügy kapcsán.

Mindeközben a Marca megerősítette, hogy a spanyol csendőrség (Guardia Civil) csütörtök reggel házkutatást tartott a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) Játékvezetői Bizottságának Las Rozas-i székházában. A madridi sportlap szerint a házkutatási engedélyt a Negreira-üggyel foglakozó Joaquín Aguirre bíró adta meg, s a csendőrök kifejezetten Negreirával kapcsolatos dokumentumokat kerestek a játékvezetői szervezet székhelyén.

Mint megírtuk, a spanyol futballt alapjaiban rázta meg a hír, hogy az FC Barcelona éveken át fizetett a katalán játékvezetői testület alelnökének, José María Enríquez Negreirának, „szakmai tanácsadásért”.

A La Liga első embere, Javier Tebas korábban kijelentette, hogy a Barcát nem szankcionálhatják, ugyanis a kifizetések óta eltelt már több mint három év, viszont megígérte, hogy ennek ellenére is utánajárnak a dolognak. A FIFA (nemzetközi szövetség) és az UEFA (európai szövetség) azonban más tészta, ők kiszabhatnak büntetést, sőt, az UEFA már be is kérte az üggyel kapcsolatos valamennyi dokumentumot.

 

Legfrissebb hírek

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
35 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
3 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:05

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00
Ezek is érdekelhetik