La Liga: Emery lett a Villarreal vezetőedzője – hivatalos

I. M.I. M.
2020.07.23. 12:24
null
Unai Emery veszi át a Villarreal irányítását (Fotó: AFP)
Ahogy azt sajtóhírek alapján korábban jeleztük, Unai Emery lett a Villarreal labdarúgócsapatának vezetőedzője – adta hírül hivatalos honlapján a spanyol élvonalbeli klub. A baszk szakember három idényre írt alá.

 

A Marca és az As beszámolója szerint Emery előszerződést kötött a klubbal még a koronavírus-járvány miatt elrendelt leállást megelőzően, amikor a Villarreal hullámzó teljesítményt nyújtott, és a középmezőnyben állt. Az újraindulás óta azonban Javier Calleja irányításával 11 mérkőzéséből hetet megnyert a csapat, és ötödik lett a La Ligában, ami Európa-liga-indulást ér. Emiatt kérdésessé vált, hogy Emery – aki korábban többek között az Almeríánál, a Valenciánál és a Sevillánál tevékenykedett otthon, majd a Paris Saint-Germaint és az Arsenalt vezette – valóban felváltja-e őt a következő idényben.

A Villarreal azonban csütörtökön bejelentette, hogy Emery lett az új vezetőedző, három idényre írt alá.


Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
23 órája

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19
Ezek is érdekelhetik