La Liga: Emery előszerződést kötött a Villarreallal – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2020.07.20. 10:08
null
Unai Emery legutóbb az Arsenalnál dolgozott (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint Unai Emery előzetes megállapodást kötött korábban a Villarreallal a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat vezetőedzői posztjának átvételéről.


A Marca és az As beszámolója szerint az előszerződést még a koronavírus-járvány miatt elrendelt leállást megelőzően írták alá, amikor a Villarreal hullámzó teljesítményt nyújtott, és a középmezőnyben állt. Az újraindulás óta azonban a jelenlegi vezetőedző, Javier Calleja irányításával 11 mérkőzéséből hetet megnyert a csapat, és ötödik lett a La Ligában, ami Európa-liga-indulást ér. Emiatt kérdésessé vált, hogy Emery – aki korábban többek között az Almeríánál, a Valenciánál és a Sevillánál tevékenykedett otthon, majd a Paris Saint-Germaint és az Arsenalt vezette – valóban felváltja-e őt a következő idényben.

Calleja az Eibar elleni vasárnapi 4–0-s siker után úgy nyilatkozott, nem tudja, mit tartogat számára a jövő, de tiszta a lelkiismerete, mert mindent elkövetett azért, hogy csapatából kihozza a legjobbat. Szerinte most a klubnak kell lépnie, neki érvénye szerződése van, amit vagy megerősítenek, vagy felbontanak a vezetők.

Legfrissebb hírek

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
7 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33