La Liga: a Real szakított a döntetlenek hagyományával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.17. 17:50
null
Az első félidő két madridi gólszerzője: Marcelo és Cristiano Ronaldo (Fotó: Action Images)
A legutóbbi két bajnokiján döntetlent játszó Real Madrid hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Levantét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójának szombati játéknapján, és a tabella élére ugrott.

A Levante bátor játékkal igyekezett zavarba hozni neves ellenfelét, Keylor Navasnak többször is játékba kellett avatkoznia az első félidőben. Éppen egy ilyen veszélyes pillanatot úszott meg a Real Madrid, amikor a 27. percben Marcelo egy eredményes letámadásból megindult a bal oldalon, majd a Cristiano Ronaldótól visszakapott labdát egy védőtől szorongatva a hálóba lőtte (1–0).

Navas újabb hatalmas védéssel tartotta meg az előnyt – Deyverson fejesét ütötte ki nagy vetődéssel –, majd szinte „törvényszerűen” következett a második madridi gól: a 30. percben Cristiano Ronaldo mintegy húsz méterről nagy erővel a bal sarokba lőtt (2–0).

A klub számításai szerint ez már a 325. madridi CR-gól volt, de most az eggyel kevesebbel kalkuláló statisztikusok is aláírhatják: a portugál világklasszis most már biztosan megelőzte Raúlt a Real örökgóllistájának élén.

MÉG KAPOTT GÓL NÉLKÜL
1992 óta először fordul elő, hogy a Real Madrid nem kap gólt az első négy hazai bajnoki mérkőzésén. Kicsit rontja a képet, hogy a négy meccsből egyet nem tudott megnyerni a Real (Málaga, 0–0).

A második félidőben a Real biztos kézben tartotta a mérkőzést, és a hajrában Jesé rányomta a pecsétet a győzelemre: a csereként beálló támadó a bal oldalon kapott jó labdát, és éles szögből a rövid sarokba emelt (3–0).

A Real Madrid szépen emlékezett meg a nemrégiben elhunyt Európa-bajnok labdarúgójáról, Ignacio Zocóról – és alighanem tartalékolt is a Paris Saint-Germain elleni szerdai BL-rangadóra.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Real Madrid–Levante 3–0 (Marcelo 27., Cristiano Ronaldo 30., Jesé 81.)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Eibar–Sevilla 1–1 (Borja Bastón 8., ill. Gameiro 71.)
Barcelona–Rayo Vallecano 5–2 (Neymar 22., 32., 69., 70. – az első kettőt 11-esből, L. Suárez 77., ill. Javi Guerra 15., Jozabed 86.)
Valencia–Málaga 3–0 (Charles 19. – öngól, André Gomes 33., Parejo 89. – 11-esből)
Betis–Espanyol 1–3 (Rennella 89., ill. Roco 4., Caicedo 51., V. Sánchez 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 3 18–2 +16 18
2. Barcelona 8 6 2 17–11 +6 18
3. Villarreal 7 5 1 1 12–5 +7 16
4. Celta Vigo 7 4 3 15–7 +8 15
5. Atlético Madrid 7 4 1 2 10–4 +6 13
6. Eibar 8 3 4 1 11–7 +4 13
7. Deportivo La Coruna 7 3 3 1 12–7 +5 12
8. Valencia 8 3 3 2 7–5 +2 12
9. Espanyol 8 4 4 10–17 –7 12
10. Betis 8 3 2 3 8–12 –4 11
11. Sevilla 8 2 3 3 8–12 –4 9
12. Sporting Gijón 7 2 2 3 7–8 –1 8
13. Athletic Bilbao 7 2 1 4 8–10 –2 7
14. Getafe 7 2 1 4 6–8 –2 7
15. Rayo Vallecano 8 2 1 5 8–17 –9 7
16. Real Sociedad 7 1 3 3 6–7 –1 6
17. Málaga 8 1 3 4 3–7 –4 6
18. Levante 8 1 3 4 6–15 –9 6
19. Las Palmas 7 1 2 4 6–9 –3 5
20. Granada 7 1 1 5 5–13 –8 4


Legfrissebb hírek

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
3 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
4 órája

Újabb nehézségek a Real Madridnál, Courtois és Valverde is megsérült

Spanyol labdarúgás
22 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:50

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03
Ezek is érdekelhetik