Barcelona: Fati maradna, de apja kevesli a játékperceit

D. S. B.D. S. B.
2023.03.29. 11:17
null
Ansu Fati apja szerint több játékidőt érdemelne Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Hosszú idő után szólalt meg ismét az FC Barcelona szupertehetségének, Ansu Fatinak az édesapja. Bori Fati az El Partidazo de COPE-ban fia jelenéről és jövőjéről beszélt, megemlítve, hogy a 20 éves támadó többet játszott a gránátvörös-kékeknél, amikor még Lionel Messi, Luis Suárez és Antoine Griezmann is ott volt, a 10-es mez tulajdonosaként pedig több lehetőséget érdemelne.

 

Ansu Fati már négy éve tagja az FC Barcelona felnőttcsapatának, s bár egy súlyos sérülés keresztülhúzta a számításait, apja úgy véli, hogy a támadó jelenleg erősebb, mint valaha.

„Most nagyobb a sebessége és robbanékonyabb, mint korábban, mert ha van önbizalma, olyan, mint egy bika” – fogalmazott Bori Fati, aki megérti, hogy a katalánokat irányító Xavinak megvan az oka, hogy az elmúlt időszakban kevesebb játékidőt ad Fatinak, hiszen a Barcelona jelenleg 12 pontos előnnyel vezeti a spanyol bajnokságot a Real Madrid előtt. Bori Fati ezért nem haragszik a vezetőedzőre, de apaként dühös, s véleményét a Barcelona sportvezetőinek, Mateu Alemanynak és Jordi Cruyffnak is elmondta.

„Sokkal többet érdemlünk. Ansu a sérülése előtt Messivel, Suárezzel, Dembélével és Griezmann-nal játszott. Zavar, hogy egy, két vagy három percet adnak neki. Tudom, hogy az ott lévő csatárok fenomenálisak, de Ansu Fatiról beszélünk a spanyol válogatottból! Ő nem akármilyen fiú! Elhagyta a La Masiát (a Barcelona akadémiája – a szerk.), de nem kap játéklehetőséget. Ő a Barcelona 10-ese. Sokkal többet érdemel!” – hangsúlyozta Ansu Fati édesapja, aki beszélt fia ügynökével, Jorge Mendessel is, akinek elmondta, a labdarúgó maradni szeretne Barcelonában, ugyanakkor Bori Fati ezzel nem ért egyet.

„Ansunak voltak ajánlatai, de Bartomeu (Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona korábbi elnöke – a szerk.) nem akart rájuk hallgatni. Ha ő még itt lenne, mi már Sevillában lennénk” – mondta Bori Fati, aki felelevenítette, hogyan jártak el két éve az ősi rivális Real Madridnál Vinícius Júniorral, akit folyamatosan támogattak és ennek köszönhetően rengeteget fejlődött.

„Most csak azt kérjük, hogy folyamatosan támogassák. Kérem, hogy vigyázzanak rá, nem kérek semmi mást” – zárta szavait Bori Fati.

 

Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
17 órája

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik