Barca: nem gyógyul a sérülés, Umtiti Katarba utazik kezelésre

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 17:20
null
Samuel Umtitinek nem úgy alakul az idénye, ahogy azt eltervezte (Fotó: AFP)
Spanyol források szerint Katarba utazik a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona középhátvédje, Samuel Umtiti, hogy egy speciális gyógykezelésen vegyen részt, és elkerülje az öt hónapos kihagyással járó térdműtétet.

 

A világbajnok francia középhátvéd még szeptember végén, az egyik edzésen szenvedett súlyosabb térdsérülést, ami miatt bő egy hónapot hagyott ki, majd a legutóbbi bajnoki fordulóban, az Atlético Madrid elleni mérkőzésen tért vissza, amelyen végig a pályán volt.

A gond azonban, úgy tűnik, nem oldódott meg, és a hétközi, PSV elleni Bajnokok Ligája-meccs keretébe – ugyancsak térdproblémák miatt – nem került be Umtiti.

Sajtóhírek szerint a Barcelona a mielőbbi műtétet szorgalmazza, azonban a 25 éves játékos nem akar öt hónapot kihagyni a rehabilitáció miatt, így elkerülné az operációt. A legfrissebb információ úgy szól, a védő Katarba utazik, hogy egy speciális kezelésen vegyen részt, amitől remélhetőleg javul majd az állapota.

Legfrissebb hírek

Real Madrid: megint hosszabb időre kidőlt Trent Alexander-Arnold

Spanyol labdarúgás
13 órája

Mbappé-show a bilbaói katlanban, megszakadt a Real Madrid rossz sorozata

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 20:55

„Ez a szellem kell nekünk” – Raphinha az Atlético legyőzéséről

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 13:56

Ebben az évben már nem játszhat az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 09:54

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 07:45

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 15:12
Ezek is érdekelhetik