Barca: Laportáék a klubmúzeum egy részét is eladnák – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 11:04
null
Újabb érdekes pénzügyi húzásra készülődnek Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Újabb tőkeinjekcióra van szüksége a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelonának, amelynek ismét gondjai vannak a fizetési plafonnal. Joan Laporta klubelnök a tavalyi év nyarán látott módszerrel orvosolná a problémát – írja a spanyol labdarúgásra szakosodott portál, a Football Espana.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Barcelona csak akkor igazolhat a nyáron, ha 200 millió értékben távoznak játékosok a klubtól. A liga által életbe léptetett új szabályok értelmében ráadásul a klubok már csak az általuk birtokolt tulajdonjogok értékesítéséből származó összegek 5%-át használhatják a fizetési plafon megemelésére – a Javier Tebas vezette szervezet egyébként pont a Barca tavaly nyári húzásai miatt változtatott az eddigi szabályokon.

Ezzel együtt spanyol sajtóhírek szerint Joan Laporta klubelnök és a „gránátvörös-kékek” vezérkara már vizsgálja a klubmúzeum tulajdonjogának részleges áruba bocsátását – spanyol források szerint a múzeum tulajdonrészének a 20-tól 40 százalékig terjedő hányadát tenné pénzzé a katalán egyesület.

Az FC Barcelona múzeuma a világ legnépszerűbb múzeumai közé tartozik évi másfél millió látogatóval. A járványt megelőző utolsó bajnoki idényben (2018–2019) a múzeum 58 millió eurós bevételt generált a klubnak. Egyelőre még semmilyen konkrét ajánlatról nem tudni ebben az ügyben, de annyi biztos, hogy a múzeum (akár részleges) eladásával fontos bevételi forrásától esne el a Barca.

Legfrissebb hírek

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Cristiano Ronaldo csapattársa lesz a Barca védője – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 20:08

Visszavágott renitens kapusának a Barca: megfosztották a karszalagtól Ter Stegent

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:52
Ezek is érdekelhetik