Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

M. B.M. B.
2025.06.26. 21:31
Így nézett ki a Nou Mestalla januárban (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-élvonalban (La Liga) érdekelt Valencia a hivatalos honlapján közölte, hogy sikerült bebiztosítani a közel két évtizede elkezdett új stadion befejezésének költségeit.

A klub beszámolója szerint a munkálatokat egy 322 millió eurós óriáskölcsönnel finanszírozzák majd, amelynek tető alá hozásában többek között a Bibium Capital és Addleshaw Goddard pénzügyi és jogi tanácsadó cégek, valamint a Goldman Sachs amerikai befektetési bank és a La Liga is közreműködött.

A 322 milliós euróból 85-öt rövid, ötéves lejáratú kölcsön formájában vett fel a klub (ezt az új stadion elkészülte után a jelenlegi Mestalla eladásából fedeznék), míg a maradék 237 milliót 28 év alatt lejáró kötvények formájában fizetnék vissza.

Mint ismert, a Nou Mestalla névre keresztelt létesítményt még 2007-ben kezdték el építeni, és a fő betontorzót 2009-ben be is fejezték, de ezt követően az építkezés a pénzügyi források elapadása miatt (vélhetően a 2008-as gazdasági válság következtében) leállt, s a stadion azóta jogi csatározások tárgya volt. Érdekesség, hogy az arénában januárban, majdnem 16 évnyi szünet után kezdtek el ismét dolgozni az építőmunkások.

A klub mostani közlése szerint a Nou Mestallát 2027-ben, az eredeti munkálatok elkezdése után 20 évvel adják át a közönségnek. Az új arénában több mint hetvenezer néző foglalhat majd helyet, ami komoly növekedés lenne a jelenlegi, 49 ezres Mestallához képest. 

 

Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche két vállra fektetése

Spanyol labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:53

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 13:49

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40