A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

K. Zs.K. Zs.
2025.06.21. 23:53
null
Valahol az emberhegy alján Francisco Portillo… az oviedóiak a feljutást jelentő harmadik góljukat ünneplik (Fotó: Getty Images)
A Real Oviedóval lett teljes a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) következő idényének mezőnye: szombat késő este az Oviedo hazai pályán, hosszabbításban 3–1-re legyőzte a Mirandést, ezzel összesítésben megnyerte a második vonal rájátszásának döntőjét.

Az első mérkőzést egy góllal megnyerő Mirandés szerezte meg a vezetést az argentin Joaquín Panichelli fejesével a 16. percben, de hiába a jelentősnek tűnő összesített előny, a második félidő elejére újra teljesen nyílttá vált minden. A 39. percben a veterán oviedói csapatkapitány, a 40 éves Santi Cazorla kezezés miatt megadott büntetőből egyenlített, majd a második játékrész elején a marokkói Iljasz Saira közeli lövéssel már a hazaiaknak szerzett vezetést.

A kilencven perc nem tartogatott több gólt, következett újabb félórányi játék, és a 103. percben jött a párharcot eldöntő harmadik oviedói találat: a rendes játékidő hajrájában becserélt Francisco Portillo elé került a labda a 16-os bal oldalán, és a pályafutása hajnalán a Málagával a BL-ben is szereplő, immár 35 éves támadó fordulásból pazar lövést küldött a léc alá.

A végjáték sem volt izgalommentes, egy páros kiállítás is a jegyzőkönyvbe került, azonban a gólok száma nem változott – a 3–1-gyel a hazaiak megnyerték a párharcot.

Santi Cazorla: Szabad a csók! (Fotó: Getty Images)

A Real Oviedo több mint húsz évet várt arra, hogy visszajusson az élvonalba (legutóbb 2001-ben járt ott), a La Ligáról egyelőre csak álmodozó Mirandés a következő idényben újra nekirugaszkodhat a számára csodával felérő küldetésnek.

A spanyol élvonalbeli bajnokság 2025–2026-os idénye augusztus 17-én kezdődik. A kieső Leganés, Las Palmas és Valladolid helyére a Levante, az Elche és most az Oviedo jutott fel.

Az örömittas oviedói éjszakában mellékszál, de tegyük hozzá: a Nemzeti Sport legfrissebb értesülései szerint a Debrecenből távozóban lévő, több spanyol klubbal (Betis, Espanyol, Sevilla) hírbe hozott Brandon Domingues a Real Oviedóban folytathatja pályafutását…

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 09:38

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

A támadó már elköszönt a debreceni társaktól, hamarosan bejelentheti új klubja.

LA LIGA 2, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Oviedo–Mirandés 3–1 (Cazorla 39. – 11-esből, Saira 52., Portillo 103., ill. Panichelli 16.) – hosszabbítás után
Kiállítva: Costas (120.), ill. Egiluz (120.)
Feljutott: az Oviedo, 3–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.05.24. 23:02

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
2026.05.24. 20:48
Ezek is érdekelhetik