Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 20:40
null
Lamine Yamal 2031-ig írt alá (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgóbajnok FC Barcelona 2031-ig hosszabbított fiatal sztárjával, Lamine Yamallal.

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a katalán óriásklub kedd este hivatalos oldalán bejelentette, hogy Lamine Yamal további hat évig erősíti majd a csapatot. A 18. életévét július 13-án betöltő labdarúgó eddigi szerződése 2026 nyaráig szólt, ezt 2023 októberében írták alá a felek, kedden a klub székházában pedig meghosszabbították.

A barcelonai székhelyű Mundo Deportivo szerint a fiatal játékos kivásárlási ára maradt egymilliárd euró. A beIN Sports hozzáteszi, értesülései alapján a futballista évente 15 millió eurót keres majd, ami a teljesítményalapú bónuszokkal együtt évi 20 millióra is nőhet.

A ballábas szélső 2023. április 19-én, 15 évesen debütált a Barca első csapatában, azóta 106 tétmérkőzésen 25 gólt szerzett, és 34 gólpasszt osztott ki – ebben az idényben összesen 55 találkozón lépett pályára, 18 gólig és 25 asszisztig jutott, s már kétszeres spanyol bajnoknak, illetve egyszeres Király-kupa- és spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát. Nem mellesleg a nemzeti csapattal Európa-bajnok is.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik