A Real Madriddal kapcsolatban jól értesült sportlap szerint a klub idén sem bocsátkozik licitháborúba más csapatokkal egy adott játékosért, dacára annak, hogy tavaly nyáron Leny Yoro végül a Manchester Unitedet választotta, majd a régóta figyelt Alphonso Davies is hosszabbított a Bayern Münchennel.
Madridban tudják, hogy vannak olyan riválisok, akik képesek pénzügyileg túllicitálni a Real ajánlatát az adott játékos meggyőzése érdekében, de a jelek szerint Huijsen nem lép a már említett francia, illetve kanadai védő nyomdokába e téren. Ami a játékost illeti, a klub már négy évvel ezelőtt is tárgyalt Huijsennel és édesapjával, s noha az akkori átigazolásból nem lett semmi, az ajtó nyitva maradt a későbbi együttműködésre. A klubhoz közel álló források szerint a 197 centiméter magas bekk a maga részéről mindent megtesz a madridi transzfer létrejöttéért, s erre az információra a játékos diplomatikus nyilatkozata is rásegített.
„A barátaim azt mondják, hogy szerződjek a Real Madridba. Számomra a büszkeség forrása, hogy egy ilyen klub figyelmét is felkeltettem” – nyilatkozta Dean Huijsen márciusban az El Chiringuitónak.
Amennyiben Huijsen a nyáron valóban átteszi a székhelyét Madridba, úgy Jude Bellingham és Trent Alexander-Arnold nyomdokában érkezne a spanyol fővárosba. Mindkét angol játékos komoly pénzösszegekről mondott le a Real Madrid kedvéért – Bellinghamet a Paris Saint-Germain próbálta szerződtetni, míg Alexander-Arnold (akinek a szerződtetését még nem jelentették be, de a madridi érkezését készpénznek veszi a nemzetközi sajtó – a szerk.) egy busás szerződéshosszabbítási ajánlatott utasított vissza, hogy a Liverpool vörös mezét a madridi fehérre cserélje.
A Real Madrid ezzel együtt nem veszi biztosra a spanyol válogatottba tavasszal berobbanó védő érkezését, így további célpontokat is figyelemmel követ: a szintén a Liverpool FC-ben szereplő Ibrahima Konaté szerződése 2026-ban jár le az angol bajnokcsapatnál, míg az Arsenalt erősítő William Salibáé 2027-ben – utóbbi érkezése egyébként nem valószínű ezen a nyáron, mivel az „ágyúsok” csak egy 100 millió euró fölötti összeg fejében válnának meg a francia bekktől.
Dean Huijsen szerződése 2030 nyaráig érvényes angol klubjánál, kivásárlási ára 50 millió font (kb. 58 millió euró).
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. FC Barcelona | 34 | 25 | 4 | 5 | 91–33 | +58 | 79 |
2. Real Madrid | 34 | 23 | 6 | 5 | 69–33 | +36 | 75 |
3. Atlético Madrid | 34 | 19 | 10 | 5 | 56–27 | +29 | 67 |
4. Athletic Bilbao | 34 | 16 | 13 | 5 | 50–26 | +24 | 61 |
5. Villarreal | 34 | 16 | 10 | 8 | 60–47 | +13 | 58 |
6. Betis | 34 | 16 | 9 | 9 | 52–42 | +10 | 57 |
7. Celta Vigo | 34 | 13 | 7 | 14 | 52–52 | 0 | 46 |
8. Rayo Vallecano | 34 | 11 | 11 | 12 | 36–42 | –6 | 44 |
9. Osasuna | 34 | 10 | 14 | 10 | 42–50 | –8 | 44 |
10. Mallorca | 34 | 12 | 8 | 14 | 31–39 | –8 | 44 |
11. Real Sociedad | 34 | 12 | 7 | 15 | 32–37 | –5 | 43 |
12. Valencia | 34 | 10 | 12 | 12 | 40–51 | –11 | 42 |
13. Getafe | 34 | 10 | 9 | 15 | 31–31 | 0 | 39 |
14. Espanyol | 34 | 10 | 9 | 15 | 36–44 | –8 | 39 |
15. Sevilla | 34 | 9 | 11 | 14 | 37–46 | –9 | 38 |
16. Girona | 34 | 10 | 8 | 16 | 41–52 | –11 | 38 |
17. Alavés | 34 | 8 | 11 | 15 | 35–46 | –11 | 35 |
18. Las Palmas | 34 | 8 | 8 | 18 | 40–56 | –16 | 32 |
19. Leganés | 34 | 6 | 13 | 15 | 32–51 | –19 | 31 |
20. Valladolid | 34 | 4 | 4 | 26 | 25–83 | –58 | 16 |