Fellélegezhet a Barca, a jogerős ítéletig pálya léphet Dani Olmo és Pau Víctor

M. B.M. B.
2025.04.10. 15:07
null
Dani Olmo (Fotó: Getty Images)
A spanyol adminisztratív bíróság elutasította a La Liga kérését, mely szerint a Javier Tebas vezette szervezet fellebbezésének elbírálásáig nem léphetett volna pályára a Barcelona két támadója, Dani Olmo és Pau Víctor – írja a Mundo Deportivo.

Mint ismert, a La Liga még januárban tagadta meg a két játékos regisztrálását, de a katalán klub nem sokkal ezután fellebbezett a Spanyol Nemzeti Sporttanácsnál, amely egy hete adott helyt a Barca kérésének, mondván, hogy a liga és a spanyol szövetség (RFEF) közös testületének nem áll jogában felfüggeszteni a két labdarúgó játékengedélyét.

A liga ezt a döntést fellebbezte meg a civil bíróságon, s kérte, hogy a jogerős döntés meghozataláig az illetékes szerv függessze fel a már említett labdarúgók játékjogát – a bíróság ezt utasította vissza. Ellenkező esetben (a spanyol jogászok munkarendje, valamint a húsvéti ünnepek miatt) Olmo és Víctor vélhetően a Dortmund elleni BL-negyeddöntő visszavágóját, a hónap végi Király-kupa-döntőt, valamint az e közé eső bajnokikat is kihagyhatta volna.

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona30214583–29+54 67 
2. Real Madrid30196562–31+31 63 
3. Atlético Madrid30179449–24+25 60 
4. Athletic Bilbao301412446–24+22 54 
5. Villarreal29139751–39+12 48 
6. Betis30139841–36+5 48 
7. Celta Vigo301271144–43+1 43 
8. Real Sociedad301251330–32–2 41 
9. Rayo Vallecano3010101033–35–2 40 
10. Mallorca301171229–37–8 40 
11. Getafe301091130–25+5 39 
12. Sevilla30991234–41–7 36 
13. Osasuna30714934–43–9 35 
14. Girona30971437–46–9 34 
15. Valencia308101234–47–13 34 
16. Espanyol29881331–40–9 32 
17. Alaves30791433–44–11 30 
18. Leganes306101429–47–18 28 
19. Las Palmas30681634–51–17 26 
20. Valladolid30442219–69–50 16

 

 

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
54 perce

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
18 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik