La Liga: a Barcelona új szerepkört ajánlott Xavinak – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2024.03.27. 17:51
FC Barcelona v SSC Napoli: Round of 16 Second Leg - UEFA Champions League 2023/24
Xavi munkájára továbbra is számítanak a Barcelonánál (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Xavi Hernández, az FC Barcelona vezetőedzője korábban már bejelentette, hogy az idény végén távozik a katalán csapat kispadjáról. A klublegenda azóta többször is megerősítette, hogy nem változtat döntésén, elképzelhető azonban egy olyan forgatókönyv is, hogy Xavi a következő idényben is marad a Barcelona alkalmazásában – igaz, már nem edzőként, hanem egy másik, kevesebb felelősséggel járó pozícióban.

 

Xavi Hernández január 27-én jelentette be, hogy a sorozatos támadások és az elviselhetetlenné vált légkör miatt az idény végeztével feláll az FC Barcelona kispadjáról. Noha a klubnál továbbra is sokan győzködik arról, hogy változtassa meg korábbi döntését, úgy tűnik, a szakember – egyelőre legalábbis – hajthatatlan. A Katalán Rádió most azonban bennfentes informátorokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Barcelonánál továbbra is nagyon szeretnék, ha Xavi az intézmény kötelekében maradna, ezért állítólag már fel is ajánlottak neki egy nagyköveti pozíciót a klub alapítványánál.

A rádióállomás szerint az ötlet a klub legfelsőbb vezetésétől származik, és egy olyan mögöttes szándék is lehet benne, hogy a gesztusnak köszönhetően Xavi majd átgondolja távozását, és talán megváltoztatja a döntését.

A Barcelona eredményeire egyébként határozottan jó hatással volt, hogy Xavi bejelentette távozását, az együttes azóta megtáltosodott: a Napolit búcsúztatva bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a bajnokságban pedig a Villarreal elleni, január 27-i vereség (3–5) óta hat meccset megnyert, és csak kétszer játszott döntetlent.

Friss hír, hogy a fellebbviteli bizottság elutasította a Barcelona fellebbezését, amelyet a klub Xavi kétmeccses eltiltása miatt nyújtott be az Atlético Madrid elleni bajnokit követően. A tréner így biztosan kihagyja csapata soron következő két bajnokiját, a Las Palmas és Cádiz ellenit.

 

Legfrissebb hírek

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 16:14

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Hátrányból fordított az Alavés, továbbra is bármi megtörténhet a spanyol élvonal alsóházában

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 16:09

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11
Ezek is érdekelhetik