A Realnak négyet vágó Castellanos két éve még Sallóival versengett az MLS-ben

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2023.04.26. 11:00
null
Valentín „Taty” Castellanos – a csatár, aki a La Ligában a 21. században elsőként szerzett négy gólt a Real Madrid ellen (Fotó: AFP)
Manapság már annyi mérkőzést nézhetünk meg hétről hétre a különböző csatornáknak köszönhetően az európai topligákból, hogy kevés találkozót tud egy életre megjegyezni magának az ember. Azonban akik kedden látták a Girona–Real Madrid (4–2) meccset, aligha felejtik el egyhamar Taty Castellanos négy gólját – na de ki is az a Valentín „Taty” Castellanos?

„Amerikából jöttem, mesterségem címere: gólgyáros”

Nagy pénzben mernénk rá fogadni, hogy a kedden a Real Madrid ellen négy gólt szerző, ezzel történelmet író Taty Castellanos nevét (a teljes neve egyébként Valentín Mariano José „Taty” Castellanos Giménez) még Argentínában sem ismerik sokan. Ugyanis a chilei határhoz közeli Mendozában született, és már utánpótláskorában az Universidad de Chile játékosa lett, felnőttek között nem is futballozott szülőhazájában, leszámítva hat olimpiai selejtezőt, amelyeken pályára lépett 2020-ban az argentinoknál.

GIRONA–REAL MADRID 4–2 – ÖSSZEFOGLALÓ

A VIDEÓHOZ KATT A KÉPRE!
A VIDEÓHOZ KATT A KÉPRE!

Ugyanakkor nemcsak Argentínában, hanem Dél-Amerikában sem tudta igazán letenni a névjegyét, mert Chiléből még azelőtt szerződtette az uruguayi CA Torque, hogy a felnőttélvonalban bemutatkozhatott volna. Uruguayból pedig egy idény, illetve 23 bajnokin szerzett négy gól után 2018-ban már ment is tovább az Egyesült Államokba, a New York City FC-hez.

Négy évet töltött el az MLS-ben, ez idő alatt 113 meccsen 53 gólt szerzett és húsz gólpasszt is adott. 2021-ben bajnok lett a New York City FC-vel és 19 góllal (32 meccsen) gólkirályi címet is szerzett az alapszakaszban, megelőzve többek között a 16 góllal holtversenyben 6. Sallói Dánielt (Sporting Kansas City). Abban az évben a rájátszásban három meccsen háromszor talált be. Ő szerezte csapata gólját a Portland Timbers elleni, 1–1-gyel záruló nagydöntőben, majd a 4–2-re megnyert tizenegyespárbajban is betalált.

CASTELLANOS-GÓL AZ MLS-DÖNTŐBEN

Látványos cselek és ollózások mellett leginkább a mélységi beindulások és a jó ütemű kapu elé érkezések jellemzik a játékát, na meg remek helyzetkihasználás. Ebben az idényben 38-szor találta el a kaput tétmérkőzéseken, és 14 gólt szerzett, vagyis kevesebb mint három kaput eltaláló lövésre (2.7-re) jut egy gól.

Az arány azzal együtt is jónak mondható, hogy meccsenként átlagosan azért két olyan lövése is akad, amikor nem találja el a kaput – derül ki az InStat statisztikáiból. Ráadásul annak ellenére, hogy nem számít magas játékosnak (178 centiméter magas) gyakran szerez gólt fejjel, remek súlypontemelkedésének köszönhetően. A Real elleni négyesből kettőt is fejjel szerzett, de például a 2021-es MLS-döntőben is fejjel talált be.

GÓLOK, CSELEK, GÓLPASSZOK

A „Realok” ellen jönnek a négyesek – irány a Manchester City?

Talán az alacsony termet, a nem kifejezett centeralkat az oka, hogy az európai lehetőségre 2022 nyaráig várnia kellett, ugyanis a Girona csak tavaly nyáron vette őt kölcsön a New York Citytől. Első európai idénye viszont a keddi négyesnek köszönhetően most már biztosan emlékezetes marad. A spanyol élvonalban 29 meccsen 11 gólnál tart (a kupában két meccsen egy gólt szerzett). Egyébként egy éven belül másodszor jutott négy találatig egy meccsen, ugyanis tavaly az MLS-ben egy másik Real, a Real Salt Lake City ellen szerzett négy gólt, azt a meccset 6–0-ra megnyerte a New York City.

NÉVJEGY
Valentín Mariano José „Taty” Castellanos Giménez
Nemzetisége:
argentin
Született:
1998. október 3., Mendoza (Argentína).
Profi klubjai: Universidad de Chile (chilei, 2017–2018), Torque (uruguayi, 2018–2019), New York City FC (amerikai, 2018–2022), Girona (spanyol, 2022-től kölcsönben)
Válogatottság: 6x U23-as válogatott
Legnagyobb sikerei: MLS-bajnok és gólkirály (2021)

Amerikai klubja és csapattársai a közösségi médiában természetesen már gratuláltak parádés teljesítményéhez, amire alighanem a Manchester Citynél is felkapják a fejüket – ne feledjük ugyanis, hogy a New York City és a Girona ugyanahhoz a City Group cégcsoporthoz tartozik, amely a BL-elődöntőbe jutó angol klubot is működteti!

Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy a keddi meccs egyből angliai szerződést érhet, de az megjósolható, hogy Castellanosnak nyáron, a kölcsönszerződése lejártával nem kell visszatérnie Amerikába, és valamelyik európai topligában folytatódhat a karrierje.

Castellanos előtt négy gólt legutóbb Robert Lewandowski szerzett a Real ellen – a Bajnokok Ligájában, 2013-ban, még a Dortmund játékosaként. Azt megelőzően egy másik argentin, Diego Milito a spanyol Király-kupában a Zaragoza játékosaként 2006-ban. A La Ligában Castellanosé az első négyes a Real Madrid ellen a 21. században. Összességében, a futballtörténelemben ő a tizedik, akinek sikerült ez a bravúr, a SPORTbible statisztikája szerint a La Ligában 1947 óta ő az első, aki négy gólt szerzett a Real Madrid ellen.

„A Real Madrid ellen gólt szerezni egy álom. Az meg, hogy négyet is sikerült… Nos, el sem tudtam volna képzelni” – idézi a Marca Castellanost, aki nehezen találta a szavakat a lefújás után.

Egy biztos, a történelmi négyes után most már szülőhazájában, Argentínában is megismerték a nevét és figyelik majd, hogyan folytatódik Castellanos álma…

MILITÁR IVÁN: NEM VAGYOK MEGLEPVE
Castellanos kapcsán kikértük Amerikában élő szakértőnk, az El Paso Locomotive FC akadémiai igazgatója, Militár Iván véleményét is.

„Az amerikai piac egyre inkább egy olyan platformmá kezd válni, amely ígéretes lehetőséget képes biztosítani dél-amerikai tehetségeknek
– vélekedik Militár Iván.Olyan dél-amerikai játékosokról beszélek, akiknek a saját bajnokságukból képtelenség lenne a világ elit ligáiba bekerülni. Ilyen példa a Newcastle-ben jól teljesítő Almirón, vagy éppen Castellanos is.

A magyar szakember szerint az MLS egy egyedi tulajdonságokkal rendelkező liga, mert nincs kiesés, sok a fiatal játékos és kimondottan nagy teret kap a támadófutball ez pedig segíti a támadó játékosok kirakatba helyezését.

„Castellanos a liga legjobb játékosa volt, véleményem szerint egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül. Agilis, technikás, kiemelkedően kreatív, és termékeny, ami a gólokat illeti. A spanyol bajnokság látható módon jó döntés volt számára, nem vagyok meglepődve még akár egy ilyen teljesítmény láttán sem” – fogalmazott szakértőnk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik