Barcelona: Ronaldinho fiát szerződtette a klub akadémiája

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 14:48
null
Joao Mendes (jobbra) és Joan Soler (twitter.com/FCBmasia)
Csaknem egy hónappal ezelőtt beszélt róla a világbajnok, s korábbi aranylabdás brazil legenda, Ronaldinho, hogy a 18 éves fia hamarosan szerződést köt az FC Barcelonával – amelynél pályája csúcsán maga is szerepelt. A február eleji sajtóhírből mára lett valóság, a katalán klub akadémiája csütörtökön délelőtt közölte, hogy Joao Mendes csatlakozott a klubhoz.

Joao Mendes két héttel ezelőtt szerepelt először a klub egyik mérkőzésén, amikor az FC Barcelona utánpótláscsapataiból kialakított vegyes brigád a Manchester United U19-es csapatával csapott össze.

A 3–1-re megnyert mérkőzés után Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke sietett leszögezni, mindenképpen szerződést ajánlanak Mendesnek, mert szeretnék, ha a csapatnál folytatná pályafutását.

További két hétnek kellett a találkozó után eltelni, mire a kijelentésből valóság lett: a 18 éves játékos szerződtetését a La Masia hivatalos Twitter-csatornáján közölte. Joao Mendes Joan Solernek, az akadémia menedzserének társaságában írta alá szerződését. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, Mendes milyen hosszú megállapodást kötött a klubbal.

 


 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik