Barcelona: Xavi szerint Gavi és Pedri jobb, mint ő és Iniesta fiatalon

S. B.S. B.
2022.12.22. 14:44
Xavi a spanyol bajnokság újraindítása előtt egy hosszabb lélegzetvételű interjút adott a Barca TV-nek, amiben elmondta, szerinte a Gavi, Pedri kettős jelenleg erősebb, mint ő és Andrés Iniesta felnőtt pályafutásuk kezdetén. Szóba került még az átigazolási időszak és a csapat rövidtávú céljai is. 

 

„Úgy gondolom, amikor Andrés és én voltunk húszévesek, nem ütöttük meg azt a szintet, amit Gavi és Pedri jelenleg produkál. Úgy érzem, ők jobbak nálunk. Hihetetlen nagy hatással vannak a Barca felnőttcsapatára mindössze tizennyolc és húszévesen” – fejezte ki véleményét a katalánok edzője.

Xavi a középpályás duón kívül még a spanyol válogatott másik két fiatal FC Barcelona-játékosáról, Ansu Fatiról és Alejandro Baldéről is említést tett: „Mostantól Ansunak sokkal nagyobb szerepe lesz a csapatban. Eddig lassan próbáltuk beépíteni, viszont az elkövetkezendő hat hónapban igazán fontos lesz számunkra.”

„Baldéban hihetetlen potenciál van, technikailag és fizikailag is ő a jövő. Meglátásom szerint a következő tizenöt éveben lesz helye a Barcában.”

Ansu Fati (balról) és Alejandro Balde a spanyol válogatottban is csapattársak (Fotó:AFP)
Ansu Fati (balról) és Alejandro Balde a spanyol válogatottban is csapattársak (Fotó:AFP)

Az interjú során szóba kerültek még a katalánok rövidtávú céljai és a tervei az átigazolási időszakra.

„Tisztában vagyok vele, hogy ebben az idényben kupákat kell nyernünk. Minden munkát, amit eddig belefektettünk most kell, hogy megmutassuk. Nagy a nyomás a játékosokon és rajtam, de ezt nem felelősségként, hanem inkább kihívásként fogom fel” – nyilatkozta Xavi magabiztosan.

„Nagyon tetszik, ahogy jelenleg kinéz a keret. Mondtam is Mateunak, nincs szükség nagy változtatásra. Jelenleg úgy dolgozunk együtt, mint egy család, a játékosok fantasztikus csapatot alkotnak” – mondta a tréner a közelgő átigazolási időszakkal kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
17 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik