Videó: Simeone a hajrára beküldte a mezőnybe 19 éves kapusát

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 10:33
null
Bízott kapusában Simeone (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Atlético Madrid csütörtökön 4–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen a harmadosztályú Numanciát. Diego Simeone a második félidőre sort cserélt, a kispadon egyedül a 19 éves harmadik számú kapusa, Antonio Gomís maradt. A találkozó hajrájában azonban ő is lehetőséghez jutott – hívta fel a figyelmet a Sportbible.

 

Mario Hermoso a bokasérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, így az Atléti vezetőedzője két opció közül választhatott a 76. percben: a csapat tíz emberrel fejezi be a meccset vagy behozza a mezőnybe harmadik számú kapusát. Utóbbi mellett döntött.

Felipe mezében játszott Antonio Gomís (Fotó: Getty Images)
Felipe mezében játszott Antonio Gomís (Fotó: Getty Images)

Antonio Gomís számára – aki Felipe 18-as szerelésében lépett pályára, és a támadósorba, Matheus Cunha mellé állt be – ez volt a debütálás a „matracosok” első csapatánál, és nem is sült el rosszul.

ÜGYESEN BÁNIK A LABDÁVAL


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik