Spanyol Szuperkupa: Jobbak voltunk a Realnál – Xavi

M. D.M. D.
2022.01.13. 10:02
null
Xavit bántja a vereség, de elégedett volt csapata teljesítményével (Fotó: AFP)
Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője úgy véli, csapata a hosszabbításban elszenvedett 3–2-es vereség ellenére jobban játszott a Real Madridnál a labdarúgó Spanyol Szuperkupa szerdai elődöntőjében. A királyi együttest irányító Carlo Ancelotti abban egyetértett spanyol kollégájával, hogy a katalán együttes jól futballozott a rijádi mérkőzésen, de abban nem, hogy fölényben játszott volna.

 

„Szomorú vagyok… – kezdte Xavi. – És bosszús is, mert irányítottuk a mérkőzést. Rosszul kezdtünk, ám miután orvosoltuk a problémáinkat, már versenyképesek voltunk. Sokat kockáztattunk, de így kell játszani. Úgy vélem, jobbak voltunk a Realnál. Tettünk egy lépést, bár egy elveszített el Clásico mindig rossz érzéseket hagy benned. Felelősségteljesebben kell bánnunk a labdával, különösen az elöl lévő játékosoknak, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Nem panaszkodom, épp ellenkezőleg, büszke vagyok a játékosok elhivatottságára. Ha kikapunk, akkor így kapjunk ki.”

Nemcsak Xavi volt elégedett a játékosok hozzáállásával, hanem Joan Laporta klubelnök is, aki a meccs után az öltözőben köszönte meg a futballistáknak a győzelemért tett erőfeszítéseiket.

Gerard Piqué, az FC Barcelona középhátvédje is optimistán tekintett a jövőbe.

„Nagyon jó meccset játszottunk, szórakoztató találkozó volt, megmutattuk, hogy közelebb kerültünk a Realhoz. Fájó a vereség, de ha így játszunk, akkor újra elkezdünk majd nyerni és trófeákért harcolni” – nyilatkozta.

A katalánokat sorozatban ötödik alkalommal legyőző Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti úgy véli, csapatának jelenleg jobban fekszik, ha kontratámadásokra rendezkedik be, mint az, ha megpróbálja nyomás alatt tartani az ellenfelét.

„Őszintének kell lennem, a Barca nagyon jól futballozott. Remek játékosok alkotják. Egyik csapat sem dominált, kiegyenlített mérkőzés volt. Védekezhettünk volna jobban is, de a támadójátékunk rendben volt, három látványos gólt szereztünk” – értékelt az olasz szakember.

A Real Madrid a vasárnapi döntőben a csütörtökön rendezendő Atlético Madrid–Athletic Bilbao párharc győztesével mérkőzik meg. A Barcára most egy hét pihenő vár, majd jövő szerdán a Bilbao elleni kupamérkőzés.

SPANYOL SZUPERKUPA
ELŐDÖNTŐ
FC Barcelona–Real Madrid 2–3 (1–1, 2–2, 2–3)– hosszabbítás után
Rijád,
Fahd király Stadion, 51 000 néző. Vezette: Munuera
Barcelona:
Ter Stegen – Dani Alves (Nico González, 78.), R. Araújo, Piqué, Jordi Alba – F. de Jong (Pedri, a szünetben), Busquets, Gavi (Depay, 78.) – O. Dembélé, L. de Jong (Ansu Fati, 66.), Ferran Torres (Abde, a szünetben; Jutgla, 110.). Vezetőedző: Xavi
Real Madrid:
Courtois – Carvajal (Lucas Vázquez, 91.), Éder Militao, Nacho, F. Mendy – Casemiro, T. Kroos, Modric (F. Valverde, 82.) – Asensio (Rodrygo, 68.), Benzema, Vinícius Júnior (Camavinga, 110.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző:
L. de Jong (41.), Ansu Fati (83.), ill. Vinícius Júnior (25.), Benzema (72.), F. Valverde (98.)

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Január 13., csütörtök
20.00: Atlético Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Yamal az Aranylabdáról: Idén én érdemlem meg a díjat!

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 10:10