Real: nem fogadták el a West Ham ajánlatát Hazard-ért

2021.12.10. 12:29
null
Meddig szenved még Hazard a Realban? (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint a West Ham United 21 millió fontért szerette volna szerződtetni Eden Hazard-t, ám a Real Madrid elutasította a „kalapácsosok” ajánlatát.


Spanyol sajtóértesülések szerint David Moyes szívesen látná Eden Hazard-t a West Ham Unitedben. A belga szélső 2019-ben szerződött a Real Madridhoz 130 millió fontért, s azóta sem sikerült visszanyernie a Chelsea-ben mutatott formáját – a sérülésekkel is bajlódó támadó 55 mérkőzésen összesen ötször volt eredményes.

Az El Nacional szerint Florentino Péreznek elfogyott a türelme, s megszabadulna Hazard-tól, akár már a januári átigazolási időszakban. A Real Madrid elnöke ugyanakkor legalább 43 millió fontot szeretne kapni, a West Ham pedig ennek körülbelül a felét ajánlotta – nagyjából 21 milliót.

A West Ham mellett egyébként a Newcastle Uniteddel is összeboronálták a belgát, ám a „szarkák” még nem tettek konkrét ajánlatot a madridiaknak – azért nem valószínű, hogy Hazard szívesen menne a Premier League egyik kiesőjelöltjéhez.

Az biztos, hogy Carlo Ancelotti nem áll majd Hazard útjába, hiszen egyértelműen nem őt preferálja a Real bal oldalán.

Legfrissebb hírek

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:19

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
2026.11.03. 11:14

Nemcsak egyszer, kétszer is betalált a kezdőkörből a West Ham fiatalja – videó

Minden más foci
2026.10.24. 17:52

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22