Real: „Egyedül az edzők cserélődnek” – bemutatták Ancelottit

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 20:06
null
Vajon Ancelotti megkapja-e a támogatást, amit Zidane nem érzett? (Fotó: AFP)
Ahogy beszámoltunk róla, a Real Madrid ismét kinevezte vezetőedzőjének az együttest 2013 és 2015 között már irányító Carlo Ancelottit, akit a mai napon bemutattak a királyiaknál. Az olasz tréner sajtótájékoztatón beszélt Sergio Ramos jövőjéről és a Real Madrid edzőváltásairól is.

 

A Real Madriddal 2014-ben Bajnokok Ligáját nyerőCarlo Ancelottilett a vezetőedzői posztról múlt hét csütörtök távozóZinédine Zidaneutódja.

A 61 esztendős olasz tréner az elmúlt másfél évben a Premier League-ben szereplő Everton vezetőedzője volt, a Real Madrid aktív szerződéséből vásárolta ki a liverpooli klubtól.

A mai napon bemutatott Ancelotti a sajtótájékoztatón beszélt a Sergio Ramos, Gareth Bale, Isco és Marcelo alkotta kvartettről, mely tagjainak sajtóhírek szerint kérdéses a jövője a királyiaknál.

„Még csak most érkeztem meg. Az elkövetkezendő pár napban beszélnem kell Sergio Ramosszal, hogyan vélekedik a jövőjéről. Még mindig számítok Gareth Bale, Isco és Marcelo játékára is. Szerintem elég motiváltak ahhoz, hogy bizonyítsák, helyük van a klubnál – mondta Ancelotti, aki a Real Madridot övező állandó edzőkeringőről is beszélt. – Észrevettem, az ötéves eltávozásom óta ugyanazok a riporterek vannak itt. Egyedül az edzők cserélődnek a Real Madridnál.”

Továbbá összehasonlította legutóbbi klubja, az Everton és a Real Madrid célkitűzéseit.

„Minden csapatnak más-más feladatai vannak: a Real Madriddal az a feladatod, hogy megnyerd a La Ligát és a Bajnokok Ligáját, míg az Evertonnál az Európa-liga-indulás kiharcolása a reális cél, főleg úgy, hogy az előző idényben a kiesés elkerüléséért kellett küzdeni.”

 


 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik