Real Madrid: a nyáron érkezik a Bayern játékosa – sajtóhír

2021.01.02. 14:15
null
David Alaba nyáron, a müncheni szerződése lejártával kerülhet a Real Madridhoz (Fotó: AFP)
A Marca már korábban is írt arról, hogy David Alaba a nyáron a Bayern Münchentől a Real Madridhoz szerződhet, és a lap friss híre szerint  a klub vezetői már a konkrét szerződéstervezetről tárgyalnak a játékos menedzsereivel. Vagyis egészen közel került a Bayern München 75-szörös osztrák válogatott labdarúgója ahhoz, hogy a spanyol csapatban folytassa pályafutását.

 

A spanyol sportnapilap szerint a klubváltás ugyanakkor nem a téli átigazolási időszakban, hanem nyáron valósulhat meg, amikor a 28 éves osztrák hátvéd szerződése lejár, és szabadon távozhat a Bajnokok Ligája-címvédő német együttestől.

Az ügylet kapcsán korábban a Marca azt írta: Alaba úgy véli, hogy az Allianz Arénában eltöltött ideje lejárt, és drámai változásokra lenne szükség ahhoz, hogy Bajorországban maradjon. Az újság szerint a spanyol élcsapatok közül egyedül a Real Madrid tud megfelelni a játékos igényeinek, aki évente körülbelül 10 millió euró fizetést akar.

A Transfermarkt portál a játékos piaci értékét 65 millió euróra becsüli.

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
9 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
13 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
22 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50