Barcelona: ők hárman maradtak versenyben az elnöki székért

K. T. I.K. T. I.
2021.01.14. 17:40
null
Laporta a támogatói ívek alapján utcahosszal vezet (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona választási bizottságának csütörtöki ülésén eldőlt, hogy a négy elnökjelöltből három maradt hivatalosan versenyben – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI a katalán klub honlapján megjelentekre hivatkozva arról adott tájékoztatást, hogy Emili Rousaud a támogatói szavazatok értékelése során visszalépett a jelöléstől, így a klubot 2003 és 2010 között már irányító Joan Laporta (10 272 bemutatott támogató/9625 érvényesített támogató) mellett Víctor Font (4713/4431) és Toni Freixa (2822/2634) maradt versenyben.

A jelöltek péntektől kezdhetik meg a hivatalos kampányukat, amely a jövő vasárnapi választásig tart.

A Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről, azóta ideiglenes megbízatással a gazdasági bizottság vezetője, Carles Tusquets irányítja a klubot. Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a tisztségért – emlékeztetett az MTI.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
4 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
4 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05