Atl. Madrid: Suárez helyett Cavanit szerződtethetik

Vágólapra másolva!
2020.09.22. 14:17
null
Edinson Cavani az Atlético Madridnál? (Fotó: AFP)
Cavani a B-terv – írta kedden a madridi Marca annak kapcsán, hogy kútba eshet Luis Suárez átigazolása az Atléticóhoz az FC Barcelonától.    


Hétfőn még úgy tűnt, hogy a Barca-csatár megállapodott papíron még egy évig élő szerződésének felbontásáról a katalán futballklubbal, miután a csapat új vezetőedzője, Ronald Koeman nem tart rá igényt. A klubelnök, Josep María Bartomeu azonban utóbb közbeszólt, mert az ingyenes transzfer helyett pénzt akar kapni az Atléticótól annak fejében, hogy átengedik a Barca történetének harmadik legeredményesebb játékosát.

A Barcelonában létszámfelettivé vált Suárezt eleinte a Juventus próbálta megszerezni, de az olasz bajnok végül adminisztratív okok miatt lemondott róla.

Az elnöki beavatkozás után a Marca szerint a fővárosi klub várhatóan letesz az uruguayi támadó megszerzéséről, s helyette egy másikugyancsak 33 éves és szintén uruguayicsatárt, Edinson Cavanit igazolja le. A B-tervet jelentő Cavani, akinek a nyáron lejárt a kontraktusa a Paris Saint-Germainnél, s így ingyen szerződtethető, állítólag két évre írna alá az Atléticóhoz.

A madridi alakulat nagyjából ugyanolyan kaliberű támadóval gazdagodik, bármelyik legyen is a befutó. Suárezaki 113 válogatott fellépésén 59 gólt termelt – a Barcában 283 találkozón 198 gólt szerzett. Lehetséges alternatívája, Cavani – aki 116-szor szerepelt eddig és 50 gólig jutott a nemzeti együttesben – a PSG játékosaként 301 meccsen 200-szor volt eredményes, amivel a francia klub legeredményesebb labdarúgójává lépett elő.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43
Ezek is érdekelhetik