Barca: „Ha minden jól megy, Koeman lesz a vezetőedzőnk”

2020.08.18. 22:03
null
Minden jel arra mutat, hogy Ronald Koeman lesz a Barcelona vezetőedzője (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke a klub televíziójának elárulta, minden bizonnyal Ronald Koeman veszi át a csapat irányítását.

 

„Ha minden jól megy, Koeman lesz a vezetőedzőnk” – jelentette ki a klub televíziójának adott interjúban az elnök, Josep Maria Bartomeu. Hozzátette, a tapasztalata miatt esett a holland trénerre a választásuk, és emlékeztetett rá, hogy Koeman – aki a délután folyamán külön repülővel megérkezett Barcelonába – játékosként tagja volt a katalánok álomcsapatának.

„Tudjuk, hogyan gondolkodik, és tudjuk, hogy hisz a klub filozófiájában” – tette hozzá.

KOEMAN MÁR BARCELONÁBAN



Koeman játékosként 1989 és 1995 között erősítette a Barcelonát, amellyel a spanyol bajnokságot négy, a Király-kupát, a BEK-et és az európai Szuperkupát egy-egy alkalommal nyerte meg. A klubhoz 1998-ban másodedzőként tért vissza, és 2000-ig töltötte be a posztot. Azóta többek között az Ajax, a Benfica, a PSV Eindhoven, a Valencia, a Feyenoord, a Southampton és az Everton együttesét is irányította. Jelenleg a holland válogatott szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55