Barcelona: lehet, hogy véget ért a francia védő bajnoksága

2020.07.03. 17:12
null
Samuel Umtiti megint megsérült (Fotó: AFP, archív)
Térdsérülés miatt biztosan nem játszhat a Villarreal elleni vasárnapi spanyol bajnoki mérkőzésen Samuel Umtiti, az FC Barcelona labdarúgócsapatának francia válogatott középhátvédje – derül ki a katalán klub hivatalos honlapján megjelent közleményből.

 

A 26 éves védő nem először bajlódik a bal térdével, az idény korábbi szakaszában is voltak már vele problémái, az előző évadban pedig több hónapot kellett kihagynia térdsérülés miatt.

A Barcelona jelentése arra nem tér ki, hogy Umtiti mikor térhet vissza a pályára, az AS spanyol sportnapilap azonban úgy tudja, a világbajnok védőre legalább öthetes kihagyás vár – ebben az esetben a La Liga jelenlegi kiírásában már nem játszhatna.

Umtiti a mostani szezonban eddig 18 tétmeccsen lépett pályára, a bajnokságban 13 találkozón kapott szerepet.

A francia labdarúgó Instagram-sztorijában péntek este az alábbi bejegyzést tette közzé: „Bárcsak visszamehetnék a múltba. Nem azért, hogy megváltoztassam a dolgokat, hanem hogy újból megéljem azt az időt, amikor boldog voltam, és erről nem tudtam.”


Legfrissebb hírek

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
14 órája

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
17 órája

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 14:31

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 12:11

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 21:35