Barcelona: Ter Stegen egyelőre nem fogadta el a klub ajánlatát

MTI MTIMTI MTI
2020.03.23. 16:58
null
Marc-André ter Stegen a Sport szerint kevesli az évi nettó 6.5 millió eurós fizetést (Fotó: AFP)
Új szerződést kínált kapusának az FC Barcelona labdarúgóklub vezetése, de a katalán Sport értesülése szerint Marc-André ter Stegen egyelőre nem fogadta el az ajánlatot.

 

A lap úgy tudja, hogy a 27 éves német hálóőrnek határozatlan időre hosszabbítanák meg a jelenlegi, 2022 nyaráig szóló kontraktusát, és évi nettó 6.5 millió eurós fizetést kapna. Az újság szerint maga a kapus halasztotta el a szerződéshosszabbításával kapcsolatos tárgyalást.

A Sport úgy látja, nem kétséges, hogy Ter Stegen maradni akar a katalán gárdánál, viszont úgy érzi, tett már annyit a csapatért, hogy a házi bérezési listán a legjobban fizetettek közé kerüljön. Tárgyalási pozícióját erősíti, hogy hazájából is van komoly érdeklődő: a Bayern München szívesen alkalmazná a válogatott hálóőrt.

Ter Stegen a 2019–2020-as idény eddigi szakaszában 34 meccsen védett a Barcelonában, 34 gólt kapott, tizenegy alkalommal egyszer sem vették be a kapuját. A Barcához 2014-ben csatlakozott a Borussia Mönchengladbachtól 12 millió euróért, és a Transfermarkt 90 millió euróban adja meg a kapus jelenlegi futballpiaci értékét.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik