Barcelona: Valverde először szólalt meg a menesztése óta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.02.14. 08:20
null
Ernesto Valverde a háttérbe vonult és szakállat növesztett (Forrás: Twitter)
Január 13-i menesztése óta először szólalt meg a sajtóban Ernesto Valverde, az FC Barcelona előző vezetőedzője.

 

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Barca edzője lehettem – idézte őt a Marca. – Nem érzem, hogy igazságtalanul bántak volna velem. Tudtam, hogy ott elsősorban az eredmények számítanak. Nem akarok a múlttal foglalkozni, inkább előre tekintek, szívesen elmennék például egy különleges túrára. Évekig maximális erőbedobással dolgoztam, ilyenkor nem könnyű kívülállóként nézni a meccseket, és nem árt kicsit a háttérbe húzódni.”

A szurkolók elsősorban a Roma és a Liverpool elleni BL-kiesést róják fel Valverdének, szerinte azonban teljesen más volt a két párharc.

„Rómában rosszul fejeztük be a meccset, a Liverpool ellen viszont rögtön az elején gólt kaptunk, holott éppen ezt akartuk elkerülni. Az angolok elleni első meccsen szenvedtünk, mégis nyerhettünk volna négy-nullára. A Bajnokok Ligáját nehéz megnyerni, akárcsak a világbajnokságon, egyetlen meccsen romba dőlhet minden, a bajnoki cím viszont az egész éves teljesítményt tükrözi.”

Valverde kicsit odaszúrt még korábbi klubjának, szerinte ugyanis a Real Madrid a bajnoki cím első számú várományosa.

Legfrissebb hírek

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:03

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik