Barca: eurómilliókba fog kerülni Semedo következő meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.30. 20:39
null
Semedo jubilálása ötmillió euróba fog kerülni a Barcelonának (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona szélső hátvédjének, Nélson Semedónak a következő mérkőzése lesz az 50. találkozója a katalán csapat színeiben, azonban a klub biztosan nem örül annyira ennek a mérföldkőnek, hiszen a portugál védő pályára lépése eurómilliókba fog kerülni.

 

A 25 esztendős játékos 2017 nyarán 30 millió euróért igazolt a Benficától a Barcelonához, azonban különböző feltételek teljesülése esetén még több pénzhez jut a futballista után a portugál csapat.

A szerződésben ugyanis szerepel egy olyan záradék, miszerint a katalán csapat a védő minden 50. mérkőzése után fizetni köteles a Benficának. Az összeget a labdarúgó teljesítménye alapján számolják ki, ami jelen esetben kicsivel több mint 5 millió eurót fog jelenteni.

A Barcelona a spanyol bajnokság 14. fordulójában a Villarrealt fogadja majd, és könnyen lehet, hogy Semedo 50. alkalommal is ott lesz a pályán, a gránátvörös-kékek pedig ebben az esetben készíthetik a pénztárcájukat.

Legfrissebb hírek

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
21 órája

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26
Ezek is érdekelhetik