Barca: döntött a FIFA Neymar hűségbónuszának ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 11:17
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elutasította Neymar fellebbezését, amelyet korábban azért nyújtott be a PSG brazil labdarúgója, mert előző klubja, az FC Barcelona nem fizette ki neki az akkori szerződésében szereplő hűségbónuszt – írja a spanyol Sport.

Az ügy tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor Neymar a francia fővárosba igazolt. A 26 éves labdarúgó néhány hónappal a váltás előtt hosszabbított a Barcával, a szerződésben szerepelt egy hűségbónuszi pluszpont, miszerint jókora összeg ütheti a markát.

Korábban megírtuk, az FC Barcelona szóvivője kijelentette, hogy Neymar nem kapja meg a 26 millió eurós (7.9 milliárd forint) hűségbónuszt, mivel megszegte a feltételeket:

1: Nem kezd tárgyalásba egyetlen másik klubbal sem három hónappal július 31. előtt.
2: Nyíltan kijelenti elkötelezettségét, hogy teljesíti a szerződésében vállaltakat.
3: Szeptember 1-ig nem tarthat igényt az összegre azért, hogy ne tudjon más klubhoz menni.

A gyanú szerint Neymar és az apja nem véletlenül vártak a PSG-hez való szerződéskötéssel, mert úgy hitték, hogy a múlt augusztusi aláírással lehívhatják a 26 millió eurós hűségpénzt, amely a megállapodás szerint járhatott volna a brazil játékosnak.

Pénz azonban nem érkezett a katalánoktól, Neymar ezután úgy döntött, hogy hivatalos útra tereli az ügyet és panaszt tesz a FIFA-nál. A brazil támadó 40 millió eurót követelt, azonban a szövetség elutasította a PSG-játékos keresetét.


Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik