Barcelona: Ronald Koeman visszatérne edzőként

2017.05.05. 10:29
null
Roland Koeman még nem hagyja ott az Evertont (Fotó: AFP)
Szeretne a Barcelona edzője lenni a klub egykori játékosa, Ronald Koeman, de a holland szakember hozzátette, csak azt követően vállalná a munkát, miután az Evertont a Bajnokok Ligájába vezette.

 

Ronald Koeman egy nap szívesen leülne a Barcelona kispadjára, de most még legalább két évig az Everton menedzsere lesz, így kizárta, hogy a nyáron elfogadja a katalánok ajánlatát.

A holland válogatottal 1988-ban Európa-bajnoki címet nyert védő 1989 és 1995 között 264 tétmérkőzésen szerepelt a Barcelonában, négy bajnokságot, egy Király-kupát, illetve egy BEK-et nyert a klubbal.

„Nincs esély arra, hogy a szerződésem lejárta előtt elhagyjam az Evertont, így nem leszek a Barcelona következő edzője. Nagyon boldog vagyok, várom a következő szezont” – idézte a Koemant a Sport katalán napilap.

„Mindenki tudja, hogy mit jelent számomra a Barca. Profi edzőként még van két nagy álmom. Egyik, hogy holland szövetségi kapitány lehessek – ezt most a klubmunkám miatt nem tudtam elvállalni. A másik, hogy egy nap a Barcelonát irányíthassam. Ez az igazság. Most egy nagyon izgalmas projektben veszek részt, szeretnénk annyira megerősíteni az Evertont, hogy a következő szezonban eljussunk a Bajnokok Ligájába” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00