Atlético Madrid: a klub megvásárolja stadionja területét

MTI MTIMTI MTI
2017.03.13. 17:34
Az Atlético Madrid és a spanyol főváros vezetősége megállapodott arról, hogy a klub 30.4 millió euróért (9.5 milliárd forint) megveszi a területet, amelyen új stadionja áll majd.

A fővárosi együttes és a korábbi városvezetés között már 2008-ban létrejött egy megállapodás, miszerint ha elkészül az új aréna, annak tulajdonosa a klub lesz, nem pedig a város.

„A 30.4 millió eurós vételi árat az Atlético három részletben fizeti ki, emellett a klub azt is vállalta, hogy megépít egy négyezer férőhelyes parkolót a közelben" – áll a városvezetés által kiadott nyilatkozatban.

Az új, 67 ezer néző befogadására alkalmas, Wanda Metropolitano Stadion névre hallgató arénába a következő szezon elején költözik be a jelenleg a bajnokság negyedik helyén álló Atlético, mely az elmúlt ötven évben a Vicente Calderónban játszotta hazai mérkőzéseit.

Az eredetileg 20 ezer férőhelyes, elsősorban atlétikaversenyek rendezésére használt Estadio La Peineta nevezetű létesítmény – ebből lesz Wanda Metropolitano – 1994-ben nyitotta meg kapuit. A klub azok után kezdte el a területen a felújítást, hogy Madrid – mely az arénát a játékok központi helyszínének tervezte – nem nyerte el sem a 2012-es, sem a 2016-os olimpia rendezési jogát. A város ezt követően egyezett meg az Atléticóval a létesítmény eladásáról és újrahasznosításáról.

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2026.06.13. 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53
Ezek is érdekelhetik