Barca: csütörtökön jelentik be Xavi távozását

MTI MTIMTI MTI
2015.05.20. 13:56
null
Xavi (jobbra) Raúl (balra) utódjaként lesz a katari al-Szadd húzóneve (Fotó: Reuters)
A tervek szerint csütörtökön jelentik be hivatalosan, hogy Xavi, a Barcelona labdarúgója nyártól a katari al-Szadd együttesében folytatja pályafutását.

 

A katalánok 35 éves játékosa három évre szóló szerződést kötött egykori válogatottbeli csapattársa, Raúl korábbi klubjával, sajtóinformációk szerint idényenként 10 millió euróért (hárommilliárd forint). Emellett – amint arról ügynöke, Ivan Corretja nyilatkozott – a dohai Aspire sportakadémia munkájában is részt vesz, illetve ő lesz a 2022-es katari világbajnokság egyik nagykövete.

 

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig – az idei sikert is beleszámítva – nyolc alkalommal végzett az élen. Még két trófea elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a spanyol Király-kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

 

A középpályás 133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
1 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17