El Clásico: „Mindenben jobbak”; „Egy átlagos Barca” - spanyol lapszemle

2014.10.26. 11:19
null
Ezúttal Cristiano Ronaldo (jobbra) örülhetett az el Clásico után (Fotó: Action Images)
A spanyol lapok is megérdemelt madridi győzelemről írnak a szombat esti el Clásico után – ahogy a Mundo Deportivo fogalmaz, a Barcelona átlagos teljesítményt nyújtott, míg a Marca szerint a Real mindenben a katalánok fölé nőtt.

„Mindenben jobbak" – hirdeti címlapján a győztesekről a Marca. „A Madrid a játék összes elemében a Barcelona fölé nőtt, így hiába produkáltak jó első félidőt a gránátvörös-kékek. Benzema lenyűgözően játszott, de Isco, Modric, Marcelo, Pepe, Ramos, Casillas és Kroos is kiváló volt. Elégedett lehetett a Bernabéu közönsége, megszakadt a Barca veretlenségi sorozata" – fogalmaz a lap.

Az AS a főszereplőket idézi: a Realt irányító Carlo Ancelotti szerint csapata tudja, milyen áldozatot kell hozni a sikerért, de a Barcát vezénylő Luis Enrique is elismerte, hogy az ellenfél nagyon magas szinten játszott és kiérdemelte a győzelmet. A lap megszólaltatta az első félidőben kezező Gerard Piquét is, aki saját meglátása szerint vétlen volt az esetnél.

„Jó lenne tudni a pontos szabályt, mert az igaz, hogy a labda a kezemhez ért, de nem tudtam elvenni az útjából. Nem tudtam eltűnni, a labda eltalált, és megszólalt a sípszó. A bíró nem mondott semmit. A testemmel akartam blokkolni, de a kezemet nem tudtam magam mögé rakni. A második félidőben már szenvedtünk, de ez a Bernabéu, ahol ez előfordul, ám összességében szerintem nem teljesítettünk rosszul" – mondta Piqué a meccs után.

A Mundo Deportivo tudósításában „egy átlagos Barcáról" ír, amely hiába szerzett rekordgyorsasággal vezetést a madridi el Clásicón, és hiába játszott biztatóan debütálása alkalmával Luis Suárez, a szünet után nem tudtak ellenállni a Realnak.

A sport.es szerint a katalánok a legrosszabb módon bukták el veretlenségüket, és védelmi hibáikkal „feltámasztották" a Real Madridot, amely visszatért a bajnoki címért folyó versenyfutásba.


Real Madrid 3 - 1 FC Barcelona - La Liga (25-10...by tuanhtran

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
9. FORDULÓ

REAL MADRID–FC BARCELONA 3–1 (1–1)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion, 85 450 néző. Vezette: Jesús Gil
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Pepe, S. Ramos, Marcelo – Modric (Arbeloa, 89.), Kroos, Isco (Illarramendi, 84.) – James Rodríguez, Benzema (Khedira, 87.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Barcelona: C. Bravo – D. Alves, Piqué, Mascherano, Mathieu – Busquets, Xavi (Rakitic, 60.), Iniesta (Sergi Roberto, 72.) – Suárez (Pedro, 69.), Messi, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerzők: C. Ronaldo (35. – 11-esből), Pepe (50.), Benzema (61.), ill. Neymar (4.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona971123– 3+2022
2. Real Madrid97–233–10+2321
3. Valencia962120– 8+1220
4. Sevilla861115– 8 +719
5. Atlético Madrid852114– 7 +717
6. Celta Vigo944116–11 +516
7. Villarreal842212– 7 +514
8. Málaga8332 7– 8 –112
9. Rayo Vallecano832311–12 –111
10. Eibar9243 9–11 –210
11. Getafe8314 6–12 –610
12. Espanyol8233 9–10 –1 9
13. Almería9234 7–10 –39
14. Granada9234 6–13 –79
15. Athletic Bilbao9225 6–12 –68
16. Deportivo La Coruna821511–19 –87
17. Real Sociedad913510–14 –46
18. Córdoba9–54 6–14 –85
19. Elche9126 8–21–135
20. Levante9126 4–23–195
Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17