Real: A Szuperkupa Ikeré, aztán meglátjuk - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.03. 10:54
Szerencsés – vagy éppen szerencsétlen, nézőpont kérdése – helyzetben van a BL-címvédő Real Madrid labdarúgóit irányító Carlo Ancelotti, hiszen változatlanul több kiváló kapus áll a rendelkezésére. A szakember egyelőre rövid távon gondolkodik: csak az augusztus 12-i, Sevilla elleni Szuperkupa találkozóra nevezte meg kezdő kapusát.

„Kapuskérdésben teljesen nyugodt vagyok. A Szuperkupában Iker véd, aztán a többit majd meglátjuk” – nyilatkozta Ancelotti.Ancelotti.

Az éveken át első számú kapus, Iker Casillas az előző kiírásban döntően kupatalálkozókon – BL és Király-kupa – védett, a bajnokságban Diego López állt a gólvonalon. Keylor Navas hivatalosan még mindig nem a Real játékosa, a bejelentéssel alighanem arra várnak, hogy a Casillas, López kettősből végül melyiküknek sikerült elmennie: kérők és lehetőségek akadnak mindkettőjüknél.

A tengerentúli felkészülési mérkőzésekről a Real mestere elmondta, hogy egyelőre nem lehet elégedett csapata játékával, de biztos benne, hogy a szezonban már egy másik, szebbik arcát mutatja a Real Madrid. Alapozó munkán vannak túl, így a frissesség és az összjáték is akadozott, no meg Cristiano Ronaldo sincs százszázalékos állapotban. Erre az olasz szakember szerint még legalább egy hetet várni kell.

A Szuperkupa-találkozóra rendben lesz a portugál, miként a friss sztárigazolás, James Rodríguez is. A kolumbiaitól minőségi javulást vár, csakúgy, mint Toni Kroostól, a másik nagy nyári fogástól.

A lehetséges távozókkal – Sami Khedira és Ángel di María – személyesen beszélt Ancelotti, és elmondta nekik: a megbeszéltek szerint augusztus 5-én várja őket, hogy bekapcsolódjanak a munkába.

Legfrissebb hírek

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Lionel Messi újabb klubot venne meg Spanyolországban

Spanyol labdarúgás
2026.09.09. 13:54

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56