Barcelona: Én vagyok a csapat vezére - Luis Enrique

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 14:32
Lezajlott Luis Enrique első sajtótájékoztatója a spanyol élvonalbeli FC Barcelona vezetőedzőjeként. A szakember elárulta, közönségszórakoztató, de egyben eredményes futballt szeretne látni csapatától.

„Játékosokat vásárolni nem olyan, mint elmenni a boltba bevásárolni – kezdte első sajtótájékoztatóját a Barcelona vezetőedzőjeként Luis Enrique. – Ez egy hosszú folyamat, de optimista vagyok. Xavival már beszéltem, az ő döntése, hogy hol folytatja a pályafutását.”

„Minél több kiváló játékos áll a rendelkezésemre, annál jobb. Elégedett vagyok Messivel, Neymarral és Luis Suárezzel, de ugyanúgy szükségünk lesz Pedro, Rafinha és Deulofeu játékára is. Én vagyok a csapat vezére, szeretném átadni a szellemiségemet minden játékosnak. A Barcának hűnek kell maradnia a hagyományaihoz, eközben viszont szélesítenünk kell a taktikai repertoárunkat. Olyan futballt kell játszanunk, amely elbűvöli a közönséget, s ugyanakkor eredményes is. Minden rendelkezésünkre álló taktikai elemet használni fogunk, hogy meglepjük ellenfeleinket” – tette hozzá a Barca trénere.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik