Atlético: bólintottak az orvosok, Costa játszhat a Barca ellen

2014.05.14. 12:30
Diego Costa megkapta az orvosi engedélyt, így az Atlético Madrid gólerős labdarúgója ott lehet a Camp Nouban a Barcelona elleni, bajnoki döntőnek is beillő mérkőzésen szombaton 18 órától (élőben az NSO-n).
Iniesta: A szombati lesz a mi döntőnk
300 vagy 500 – a barcelonai jegyekről alkudoznak
Az első keretből csak Cuencát nevezték
Neymar miatt csatáznak a brazil szövetséggel
Iniesta: A szombati lesz a mi döntőnk
300 vagy 500 – a barcelonai jegyekről alkudoznak
Az első keretből csak Cuencát nevezték
Neymar miatt csatáznak a brazil szövetséggel

Costa kisebb sérülés miatt kihagyta a Málaga elleni bajnokit (1–1), pedig ott egyetlen gólja nemcsak győzelmet, hanem bajnoki aranyérmet ért volna övéinek. Sajnálták is, hogy nem állhatott Diego Simeone vezetőedző rendelkezésére. Állapota a héten sem nyugtatta meg teljesen a madridiakat, hiszen nem tudott a csapattal edzeni. Kedden viszont tüzetes vizsgálatoknak vetette alá az orvosi stáb, majd az eredmények kiértékelését követően megkapta az engedélyt.

Simeone felelőssége így is nagy, hiszen a center bár elméletben ugye játszhat, aligha van százszázalékos állapotban, ilyenkor a rásérülés veszélye lényegesen nagyobb. A május 24-i BL-fináléra gondolva pedig Diego Costára Lisszabonban a Real Madrid ellen is nagy szükség lesz.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Tragikus vonatbaleset történt Toledóban, elhalasztották a Király-kupa mérkőzéseit

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 14:04

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17