Barca: Neymar miatt csatáznak a brazil szövetséggel

Vágólapra másolva!
2014.05.13. 14:08
null
Ha Neymar mégis pályára lépne szombaton, Brazíliában idegesek lesznek (Fotó: Reuters)
Kiemelten fontos mérkőzés vár a Barcelona labdarúgócsapatára szombaton az Atlético Madrid ellen – kezdés 18 óra, élőben az NSO-n! –, ahol mindenkire szüksége lenne Gerardo Martino vezetőedzőnek. A sérülése után még nem teljesen egészséges Neymarról azonban egyelőre nem tudni, hogy játékra alkalmas állapotban lesz vagy sem. A katalánok erőltetnék a játékát, a brazil szövetség ellenben – már a hazai vb-re gondolva – fél attól, hogy a támadó rásérül.

 

A brazil egy hónapja sérült meg, az első hírek ugyan arról szóltak, hogy Jordi Albával egyetemben vége az idényének, a jelek szerint a Barca szakmai vezetése fontolóra vette bevetését. Pedig még nem is edzhetett a csapattal.

Viszont annál inkább szükség lenne rá, mert a szezonban a katalánok közül egyedül a brazilnak sikerült bevennie az Atlético kapuját! Neymar a Szuperkupa első, madridi felvonásán volt eredményes (1–1), amely találat a hazai 0–0 után trófeát ért a Barcelonának. A madridi bajnokijuk gól nélküli döntetlennel zárult, míg a tavaszi BL-negyeddöntő első mérkőzésén ugyancsak Neymar lőtt gólt a Camp Nouban (1–1). A visszavágón aztán 1–0-ra kaptak ki.

Ugyanakkor a brazil szövetség – valamint a mögötte álló, erős befolyással bíró szponzori kör – erős nyomást gyakorol a Barcelonára, hogy Neymar nélkül próbálják meg legyőzni az Atléticót.

BRAZÍLIA KERETE A 2014-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok: Jefferson (Botafogo), Júlio César (Toronto FC – kanadai), Víctor (Atlético Mineiro)
Védők:
Dani Alves (Barcelona – spanyol), Dante (Bayern München – német), David Luiz (Chelsea – angol), Henrique (Napoli – olasz), Maicon (Roma – olasz), Marcelo (Real Madrid – spanyol), Maxwell (PSG – francia), Thiago Silva (PSG – francia)
Középpályások: Fernandinho (Manchester City – angol), Hernanes (Internazionale – olasz), Luiz Gustavo (Wolfsburg – német), Oscar (Chelsea – angol), Paulinho (Tottenham Hotspur – angol), Ramires (Chelsea – angol), Willian (Chelsea – angol)
Támadók:
Bernard (Sahtar Doneck – ukrán), Fred (Fluminense), Hulk (Zenit – orosz), Jo (Atlético Mineiro), Neymar (Barcelona – spanyol)

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
9 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik