Barca: Még keressük igazi arcunkat, de bízunk Tatában - D. Alves

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.19. 18:24
Az FC Barcelona a mesterhármast elérő Lionel Messi vezetésével az Ajax elleni 4–0-s győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája 2013–2014-es szezonját, a fölényes siker ellenére azonban a sajtó és a vezetőedző, Tata Martino sem volt teljesen elégedett a mutatott játékkal. Dani Alves, a katalánok jobbhátvédje szerint jó úton haladnak, de még keresik az igazi arcukat.

A hetvenszeres brazil válogatott Dani Alves szerint a nyáron Tito Vilanovát betegség miatt elvesztő csapat a közelmúltban kézzel fogható változáson esett át, de bízik az új mesterben, és biztos benne, hogy az eredmények mellett a pályán nyújtott teljesítmény is egyre jobb lesz.Dani Alves szerint a nyáron Tito Vilanovát betegség miatt elvesztő csapat a közelmúltban kézzel fogható változáson esett át, de bízik az új mesterben, és biztos benne, hogy az eredmények mellett a pályán nyújtott teljesítmény is egyre jobb lesz.

„Jelenleg átalakulóban van a játékunk, keressük a legjobb formánkat, az igazi arcunkat, amelyet nyilván nem könnyű megtalálni ilyen rövid idő alatt” – nyilatkozta a hátvéd a Barca Tv-nek.

„Jó úton haladunk, és annak ellenére, hogy a finomhangolás szakaszában vagyunk, az eredmények sem maradnak el, ám tovább kell fejlődnünk. Mostani játékunk nem sokban különbözik a korábbiaktól, de számos új elemet kell elsajátítanunk, és azon is dolgoznunk, miként törjük fel azon csapatok védekezését, amelyek nem hajlandóak semmi kockázatot vállalni, ha ellenünk lépnek pályára."

Dani Alves emellett honfitársa, a jelek szerint kiválóan beilleszkedő, a társakhoz és az európai viszonyokhoz nagyszerűen alkalmazkodó Neymarra is kitért.

„Neymar az a fajta srác, akivel nem nehéz kijönni. A pályán a legjobbak közé tartozik, mégis szerény tud maradni. Folyamatosan tanul, és próbál fejlődni. Fiatal, de szakmailag és emberileg is igazi profi. A múltban voltak páran, akik úgy jöttek ide, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak, de Neymar a legkevésbé sem ez a fajta személyiség” – dicsérte a nyáron 57 millió euróért igazolt klubtársát a katalán együttest 2008 óta erősítő Alves.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
12 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42