Barcelona: Puyol 3 évvel, 2016-ig hosszabbított

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 17:43
Három évvel meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését Carles Puyol, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya.

A karizmatikus védő az utóbbi időben többször is különböző sérülésekkel bajlódott – kilenc bajnokin, két BL-meccsen, valamint három Spanyol Kupa-találkozón léphetett pályára –, műteni is kellett, ám a jelek szerint a klubvezetők bíznak benne annyira, hogy látnak esélyt a zökkenőktől mentes folytatásra.

A saját nevelésű Puyol 2000. októberében mutatkozott be a felnőttek között, és azóta sem szolgált másik klubot. A mostani szerződés lejártakor már 38 éves lesz, a Barcelona minden bizonnyal a továbbiakban is számít egyik ikonjának a munkájára, ez a szerződés talán már annak is köszönhető.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik